Madách Imre: Változás
És ropogva zúg a jég,
Gyászba hanvad a virágkor,
Míg lesír a néma ég !
Állnak zsupos fedeli,
Míg a csendet átsuhogják
A fonóház éneki.
Téli lakra pásztora,
S ablakomra néz a szőke
Pásztor lányka ablaka.
És a lányka búban ül.
Jő e lángoló kebelhez
Még karomban felhevűl.
Elbüvölted a telet,
És falunkra szent sugárba
Fényt deríte kék szemed.
Zengi át a fülmile,
Úgy e lant is egy dicső dalt
Szép szemedre zengene.
Látva még a fagy virányt,
S keblem ég, dicső szemedbe
Lelve a tavasz korányt !"
Én megyek, te jó legény!
Nyájam őrzni a Bakonynak
Rengeteg bús erdején."
Ah de puszta, elhagyott !
Fagyvirágim szent helyére
Rózsa nyől, s virágzik ott.
Gyász ül ablakom felett,
Ah ! a lányka kék szemébe
Fény korányom elveszett !
Mert tavassza megjöve,
És szemében ott sugárzik,
A tavasznak kelleme.
Házikómnak ablakán!
OIy dicső virágok nőlnek
Akkor ablakom fagyán!