Madách Imre: A pásztorlányka
Kísértetes szellő zokog csak,
Ködárban varjúhad kereng,
Nincs híre dalnak, nincs virágnak.
A munkás nép kedves zenésze,
Fészket keres minden, mi él,
A pásztortűz hamváig ége.
Vigan füstölnek a kémények,
Alóluk mécses pislogat,
S zeng esténkint fonói ének.
Közénk, s maradt kint a hideg tél.
Átellenes kis ablakod
Fagyán, ah, egy új bájvirág kél.
Ki a hegyekbe visz magával,
Az élet elkísér megint,
S maradhatunk a tél fagyával.
A kis pacsirta, és dalára
Legszebb mezében jő eléd
A pusztaság testvér virága.
Ha ajkaidnak dalja zendül,
S amint sír, vágyik és mosolyg,
Dalos madár lesz mindenikbül.
Kis ablakodba, rózsa lesz ott -
Nekem csak halvány fagyvirág -
Arcád helyett, mely átmosolygott.