Madách Imre: Visszaveszem, leányka
Visszaveszem, leányka
Visszaveszem, leányka,
Hűségi eskümet,
Visszaadom, leányka,
E néma búcsúcsókba,
Ímé, szerelmedet.
Hűségi eskümet,
Visszaadom, leányka,
E néma búcsúcsókba,
Ímé, szerelmedet.
Engem vándormadárként
Sejtésem visz tova,
Lelkemnek kell csapongni,
Számomra megnyugodni
Nincsen rév, nincs haza.
Sejtésem visz tova,
Lelkemnek kell csapongni,
Számomra megnyugodni
Nincsen rév, nincs haza.
Mért álljon esküvésünk
Halvány rémképe még,
Intő bú- s gyűlöletre,
Míg így majdan helyébe
Békélt emléke lép. -
Halvány rémképe még,
Intő bú- s gyűlöletre,
Míg így majdan helyébe
Békélt emléke lép. -
Úgy-é, szűd, mely enyém volt,
Azért nem gyűlölend,
Hogy a vándor megállott
Csodálni a virágot
S útját folytatni ment ?
Azért nem gyűlölend,
Hogy a vándor megállott
Csodálni a virágot
S útját folytatni ment ?
Úgy-é kebled, leányka,
Mely engem kedvele,
Nem fog átkozni most sem,
Tovább maradni hogy nem
Engedte végzete ?
Mely engem kedvele,
Nem fog átkozni most sem,
Tovább maradni hogy nem
Engedte végzete ?
Úgy-é bár, nem hiszed, ha
Más majd hívebb leszen,
Hogy az tán többet érez,
Mint én, s mit keblem érzett,
Nem is volt szerelem ?
Más majd hívebb leszen,
Hogy az tán többet érez,
Mint én, s mit keblem érzett,
Nem is volt szerelem ?
Hol van dal, mely megígéz
S aztán nem hangzik el ?
Hol végtelen szép álom,
Örök szín a virágon,
Siratnunk mit nem kell?
S aztán nem hangzik el ?
Hol végtelen szép álom,
Örök szín a virágon,
Siratnunk mit nem kell?
Arcád a hulló csillag
Volt éltem éjjelén,
Mely tiszta ragyogással
Egy percig ég s alászáll,
Mint játszi tünemény.
Volt éltem éjjelén,
Mely tiszta ragyogással
Egy percig ég s alászáll,
Mint játszi tünemény.
És én, ki láttam útját,
Könnyezve követem,
S emléke mindörökké,
Mint égi jelenésé,
Oly szent marad nekem.
Könnyezve követem,
S emléke mindörökké,
Mint égi jelenésé,
Oly szent marad nekem.
