Madách Imre: Megnyugvás a sorsban
Itten állni századokon által ?
Korbácsolva a habok dühétől,
És csatázva a tengerviharral!
Áll, nem érzem a tavasz virágit,
Villám látogat csak, míg körűlem
Mindenen hő napsugár világit.
Messze földről szállva jön a fecske,
Szárnya lankad és lejjebb hanyatlik, -
Egy perc még ! s a tenger eltemette.
A madárka megpihenhet ormán
S háladalt mond, - fészkéhez legottan
Új erővel messzebb vándorolván.
Ezredévre van vigasztalása :
Öröme a dal, s a végezetnek
Végtelenje - szent megnyúgovása.