Móricz Zsigmond: CXXXVII ZSOLTÁR Emlékezés a babiloni fogságra
CXXXVII ZSOLTÁR
Emlékezés a babiloni fogságra
Emlékezés a babiloni fogságra
Babilonnak vizeinél sírton sírván
Búban ültünk, kesergettünk Sion sírján.
Búban ültünk, kesergettünk Sion sírján.
Ránk lehajlott a szomorú fűzfa ága,
Hegedünket függesztettük sírva rája.
Hegedünket függesztettük sírva rája.
Énekszóra, víg danára nógattak ott:
Hej, a Sion énekiből daloljatok!
Hej, a Sion énekiből daloljatok!
Hogy? idegen földön az Ur énekeit?
Hogy lehetne azokat elzengeni itt!
Hogy lehetne azokat elzengeni itt!
Óh, ha rólad Jeruzsálem felejtkezem,
Feledkezzék el rólam az én jobb kezem.
Feledkezzék el rólam az én jobb kezem.
Ínyemhez a nyelvem üszke leragadjon.
Hogyha nem lesz Jeruzsálem már vigaszom.
Hogyha nem lesz Jeruzsálem már vigaszom.
Uram, Uram, emlékezz meg az Edomról,
Mit kiáltott Jeruzsálem romlásakor!
Mit kiáltott Jeruzsálem romlásakor!
Bőszült szavuk felszállott a magas égig:
Duljátok csak, duljátok fel ma fenékig!
Duljátok csak, duljátok fel ma fenékig!
Babilonnak lánya, óh te elveszendő,
Babilonnak lánya, légy te hulla, meddő:
Babilonnak lánya, légy te hulla, meddő:
Áldott legyen, ki megfizet gaztettedért,
Mint te nékünk, ád tenéked érette bért,
Mint te nékünk, ád tenéked érette bért,
Áldott legyen, ki megragad s vágja szived
Ki sziklához paskolja a kisdedidet.
Ki sziklához paskolja a kisdedidet.
1910. május 16
