Petőfi Sándor: KIS FURULYÁM SZOMORÚFŰZ ÁGA...
Temetőben szomorkodik fája;
Ott metszettem azt egy sírhalomról,
Nem csoda, hogy oly siralmasan szól.
Ragyogásod többé nem láthatom.
Hogyne volna hát sötét világom!
Hogy volna hát élni kivánságom!
Én ballagok a temető felé,
Kél a holdnak halovány orcája,
Kél furulyám epedő nótája.
Addig-addig nyögöm keservemet:
Míg egyszer a hanggal egyetemben
Lelkem is a másvilágba reppen.