Petőfi Sándor: AZ ÖREGÚR
Szánandó gyötrelem,
Veséig gyötri a szegényt
Féltékeny szerelem.
S szép, ifju a neje;
Unokaöccse ver szöget
Megőszült fejibe.
Esett a hivatal,
Nyugodtan, híven végezé;
De most majd belehal.
El-elkártyázgatott,
De mostan éjszakázni fél...
Keserves állapot!
Folyának éjei;
De most az öregúr szemét
Behúnyni sem meri.
Féltés hiába bánt;
Öcséd nődet nem szereti...
Hanem a szobalyányt.