Petőfi Sándor: LYÁNYKA, MIKOR...
LYÁNYKA, MIKOR...
Lyányka, mikor úgy együtt sétáltunk,
Én nem szóltam és te hallgatál.
Hej! ha tudnám, be sokért nem adnám,
Hogy te akkor min gondolkozál?
Én nem szóltam és te hallgatál.
Hej! ha tudnám, be sokért nem adnám,
Hogy te akkor min gondolkozál?
Én csak ilyenféléket gondoltam,
Hogy... izé... bizony már nem tudom:
Mit gondoltam? - csak hogy volt temérdek
Gyönyörűséges gondolatom.
Hogy... izé... bizony már nem tudom:
Mit gondoltam? - csak hogy volt temérdek
Gyönyörűséges gondolatom.
Minden eszmém tündércsengetyű volt,
Mely bűbájosan csilingele,
Bájosan,... de némely'k olyan búsan,
Hogy szivem majd megrepedt bele!
Mely bűbájosan csilingele,
Bájosan,... de némely'k olyan búsan,
Hogy szivem majd megrepedt bele!
Pest, 1845. augusztus
