Petőfi Sándor: HAZAÉRTEM...
HAZAÉRTEM...
Hazaértem és letettem
A vándorbotot kezembül,
S veszem a lantot helyébe;
Mely sokáig félretéve
Hallgatott, most ujra zendül.
A vándorbotot kezembül,
S veszem a lantot helyébe;
Mely sokáig félretéve
Hallgatott, most ujra zendül.
Melyik a leglélekrázóbb,
A legfájóbb húr e lanton?
Azt verem, hogy ujjaimtól
A húr, s ennek hangjaitól
Bennem a szív megszakadjon!
A legfájóbb húr e lanton?
Azt verem, hogy ujjaimtól
A húr, s ennek hangjaitól
Bennem a szív megszakadjon!
Messze jártam, sokat láttam...
Sokat? oh nem! mindig egyet.
Azt, hogy a hon ereje fogy,
Hogy meghalni készülünk, hogy
Elfajult a magyar nemzet.
Sokat? oh nem! mindig egyet.
Azt, hogy a hon ereje fogy,
Hogy meghalni készülünk, hogy
Elfajult a magyar nemzet.
Alkotmányunk egy vásártér,
Melyen lelket adnak, vesznek,
Adnak-vesznek olcsó pénzért,
Egy kis címért, egy ebédért -
Jó éjszakát ily nemzetnek!
Melyen lelket adnak, vesznek,
Adnak-vesznek olcsó pénzért,
Egy kis címért, egy ebédért -
Jó éjszakát ily nemzetnek!
Elmegyünk a másvilágra,
S nem a magasról esünk le,
Mint madár, melyet lelőnek
Közeléből a felhőnek,
S onnan hull a mély tengerbe.
S nem a magasról esünk le,
Mint madár, melyet lelőnek
Közeléből a felhőnek,
S onnan hull a mély tengerbe.
A pornak vagyunk lakói,
Az alacsony úti-pornak.
Nincsen emberméltóságunk,
Mint a féreg, csúszunk-mászunk,
Mint a férget, eltipornak.
Az alacsony úti-pornak.
Nincsen emberméltóságunk,
Mint a féreg, csúszunk-mászunk,
Mint a férget, eltipornak.
Jaj azoknak, jaj azoknak,
Kiket magyar anyák szűltek,
S kik hazájok pusztulását,
Nemzetök végvonaglását
Nem nézhetik egykedvűleg!
Kiket magyar anyák szűltek,
S kik hazájok pusztulását,
Nemzetök végvonaglását
Nem nézhetik egykedvűleg!
Pest, 1846. november 20. után
