Petőfi Sándor: MINT MEGFOGAMSZOTT ÁTOK...
MINT MEGFOGAMSZOTT ÁTOK...
Mint megfogamszott átok, az őszi köd
Sötéten űl a puszta világ fölött.
Sötéten űl a puszta világ fölött.
Mi sötétebb, mint e ködborulat?
Az ifjunak arca, ki benne halad.
Az ifjunak arca, ki benne halad.
Megy a komor ifju, ragadja lova.
Száguldó paripán, komor ifju, hova?
Száguldó paripán, komor ifju, hova?
"Mit tudta, hová megyen ősapánk, midőn
A paradicsomból kiűzve lőn?
A paradicsomból kiűzve lőn?
Mit tudja, hová megyen az, ki szerelmet
Nem nyerve, a lyánytul örökre bucsút vett?"
Nem nyerve, a lyánytul örökre bucsút vett?"
S így céltalanúl az ifju halad.
Előtte, utána ködborulat.
Előtte, utána ködborulat.
Minden komor, minden sötét,
Csak két dolog, ami kis csillámot vét:
Csak két dolog, ami kis csillámot vét:
Egy sárga tövisfa, a reggeli dértül
S az ifju halvány arca szeme könyétül.
S az ifju halvány arca szeme könyétül.
S nagy a csend, s a csendben nem hallani mást,
Mint egy sohajt és varju-károgást.
Mint egy sohajt és varju-károgást.
Szatmár, 1846. október 10. után
