Petőfi Sándor: ISMÉT KÖNNY!
Örökre számüze,
S ismét pillámon vagy, sötét
Fájdalmak fényes követe!
Nyájas napsúgarán,
Ismét felhő takarta el,
Mely önti záporát reám.
Egy könnycseppecske csak,
És mégis kínosabb talán,
Mint volna egy egész patak.
Miattad, szerelem,
És siratálak tégedet,
Szegény pusztúló nemzetem.
Nem ejtettem soha,
Sem érted, égő szerelem,
Sem érted, hamvadó haza.
Pokolnak lángja, süt...
Irtóztatón, irtóztatón
Orromba ment a pípafüst!