Petőfi Sándor: KINN A MÉNES, KINN A PUSZTÁN
A betyárok országutján.
Benn a csikós a csárdában,
Iszik isten igazában.
Ha kiszáradott a torka,
Nem is csoda ily melegben,
Süt a nap eszeveszetten.
Iszogatni a csárdába,
Legyen gondja a ménesre,
Bízza kelmed jó kezekre.
Egy sem ér egy hajító fát,
Mind a három azzal mulat,
Hogy alszik a kalap alatt.
Orcájok a kalap alatt,
Egyebökkel nem gondolnak,
Ha megpörköli is a nap.
A homoktorlatok megől
Ki lépeget szép lassacskán
Egy szép sötétpej paripán?
A legény tüzesebb fajta,
Bátorság van a szemében,
Karikás-ostor kezében.
Egyszer a méneshez ugrat,
Kiszakít egy jó nagy falkát...
Kis-Kunság, most isten hozzád!
Egyre nyargal még a betyár
És előtte a paripák,
Csattog-pattog a karikás.
Gyógyulóban mámorából,
A bojtárok ébredeznek,
Nagy híja van a ménesnek.
Ló-keresni, szedtevette!...
De hiszen kereshetik mán
Kit Szabadkán, kit Kikindán.