Petőfi Sándor: MÁR MINÉKÜNK ELLENSÉGÜNK...
Egész világ, látom én;
Szegény magyar, be magad vagy
Ezen a föld kerekén!
Asztalunknak ételét,
Ruháinkat, hajlékunkat:
Éhenkórász volt elég.
Bajainkat osztani,
Aki velünk kezet fogna:
Nincs barát, nincs atyafi.
Ugy lesz, ahogy lenni kell:
Hagyjanak el! csak magunkat
Mi magunk ne hagyjuk el.
Míg lesz egy kéz és egy kard;
Fogadom azt, hogy megbánja,
Aki bántja a magyart!
Ha egyszer kifakadunk,
Akkor aztán hosszu ám és
Rettentő a haragunk.
Mint viselünk háborut,
Ha pedig már elfeledték,
Jól van, majd eszökbe jut.
Ha türelmünk megszakad,
Hogy magunk is megsajnáljuk
Szegény nyomorultakat!