Petőfi Sándor: A BUJDOSÓ
Én nem félem haragát,
Kebelemnek pusztaságit
Száz vihar rohanja át.
Talpra, reszkető legény!
Bár toronnyá nő a hullám,
A túlpartra szállok én.
Kétségbarna éjjele;
Lyány! temetve mindörökre
Legyen emléked bele,
Enyelegve játszhatál,
Ki hűséget esküvél, és
Oh! ki mégis megcsalál.
Messze tűn a gyászvidék.
Hol szivemnek béke, csönde
Romhalomba dönteték:
Hogy ne légyen semmi jel,
Mely a multat, érzeményim
Háborítni, költse fel.
Bájoló mint a tavasz...
Szőke fürttel... kék szemekkel...
Hűtelen lyány, képed az!
Nincs hely, csalfa szép alak!
Hol sebemre ír csepegjen,
Hol feledni tudjalak?