Reményik Sándor: Archimedes
Oltári füst, mely semmiségbe téved,
De játszó lelke bús tündértaván
Elringatózva, százszor boldog az,
Kinek játéka drágább, mint az élet.
Kinek álmodva, - nem rögös az út,
Az égő házba aki visszafut
Egy színehagyott vén pergamenért
Csak megszokásból, - úgy - szórakozottan, -
Ki letörli közömbösen a vért
Arcáról, - nem sejtve, hogy sebet kapott
Mert eltűnődött, - elgondolkodott.
A halált aki észre sem veszi -
kinék nincs érkezése félni tőle...
Aki nem néz sem hátra, sem előre...
Az ellenség fent élű tőrein -
Szól hűvösen: "Ne bántsd a köreim!"