Reményik Sándor: Az eredet felé
szem-nem-legelte pázsitok"
Áprily
És én is egy patak vagyok,
Fölöttem csillag tündököl,
Alattam örvény kavarog.
Egy más patakba valahol
Harsogva beleszakadok.
Patak vagyok, patak vagyok.
Patak: ép szemmel látható,
Patak: ép füllel hallható.
Bennem véres kéz, szennyes kéz,
Tiszta kéz, egyként mosható.
Patak vagyok, lélek vagyok,
Fölöttem csillag tündököl.
Alattam örvény kavarog,
Egy más lélekbe valahol
Harsogva beleszakadok.
Patak partján, meder nyomán
Mentél az Eredet fele?
Ahol a víz, a vad pogány
Gránit-ágyát fektette le.
Mert keresztelnek bár vele:
Ő maga marad vad pogány,
Pogány erőnek kútfeje.
Patak partján, meder nyomán
Mentél az Eredet fele?
Kettéválni a patakot?
S két új ágra az egyik ágat
Szakadni nemsokára, láttad?
S a végtelenig így tovább?...
Hogy követni az agy kifárad
S követni elkopik a láb.
A hajszál-ereket követted
A végtelenig így, tovább?!
Ezek az én elődeim,
Millió rejtelmes hatás:
Harmat-verés, sugár-csapás,
Jég-szakadás, hó-olvadás,
Zsoltáros forrás-buggyanás.
Ezek az én elődeim.
Szent döbbenettel gondolok
Rájok, míg medremben futok
S tajtékzom sorsom kövein.
Mind, mind az én elődeim.
Harmat-verés, sugár-csapás,
Jég-szakadás, hó-olvadás,
Zsoltáros forrás-buggyanás:
Legyen e vers most ükeimre
Telt-hangú, zengő áldomás.
Kik hangom zengővé tevétek,
Hozsánna: millió hatás!
S én vele egy patak vagyok,
Fölöttem csillag tündököl,
Alattam örvény kavarog.
Egy más patakba valahol
Harsogva beleszakadok.