Reményik Sándor: Hópelyhek
Fehérek, halaványak,
Néha eltűnnek-foszlanak,
Alighogy földreszálltak.
Fenn zizegve zenélnek,
Szelíden, árván, félszegül -
Meg ne lássa az élet!
Jőnek kemény fagyok
S az ártatlan sok hópehely
Vésztjóslón kavarog.
Mint kísértetek nőnek
S leplük végül elég a föld
Felére szemfedőnek.
Örök párbajra hínák:
A feneketlen mélybe lenn
Döngenek a lavinák!