Reményik Sándor: Redők egy arcon
Redők egy arcon
Egy arc: a lélek sötét szántóföldje,
Bele barázdák, hosszú árkok törve.
Bele barázdák, hosszú árkok törve.
Ez itt a szenvedélyek árka,
A józanság nyomukbataposott:
Lávanyomok, hidegre járva.
Ez itt a könnyek száraz, aszott medre,
Itt zajlottak az égő, sós habok, -
Ott az öröm járt, virágokat szedve.
Itt siklottak a játszi, tünde álmok,
Odébb egy gödör, mély, komor jegyű:
Ott a fájdalom sírásója ásott.
Im itt a homlokon egy sziklaút
Keskeny ösvény két meredek között,
A gondolat magasba arra jut.
Ez mutatja az örök szomjúságot,
Az rögzité a visszafojtott jajt. -
A józanság nyomukbataposott:
Lávanyomok, hidegre járva.
Ez itt a könnyek száraz, aszott medre,
Itt zajlottak az égő, sós habok, -
Ott az öröm járt, virágokat szedve.
Itt siklottak a játszi, tünde álmok,
Odébb egy gödör, mély, komor jegyű:
Ott a fájdalom sírásója ásott.
Im itt a homlokon egy sziklaút
Keskeny ösvény két meredek között,
A gondolat magasba arra jut.
Ez mutatja az örök szomjúságot,
Az rögzité a visszafojtott jajt. -
Gond, szenvedélyek, eszme, fájdalom:
Jön a halál és elsimítja majd.
Jön a halál és elsimítja majd.
