Reményik Sándor: A katonák
Egy-egy tavaszból őszbe hajló ág,
Együtt: a katonák.
Beleborzadna, mikor öldököl,
Együtt: egy rettentő, véres ököl.
Itt-ott csillan a lángjuk tétován,
Együtt: egy hömpölygő tűzóceán.
Fáradt ívük magasból mélybe száll,
Együtt, jaj együtt: a halál.