Reményik Sándor: Három pad
Három pad
Szédülve és félelmes-betegen,
Káprázó szemmel és tétova lábbal
Vonszoltam magam késő esti órán
A holt-emlékű sétatéren által.
Hol vannak, kikkel hajdan jártam itt?
S boldog magányom zengő titkait
Az éji lomb most vissza mért nem zúgja?
Káprázó szemmel és tétova lábbal
Vonszoltam magam késő esti órán
A holt-emlékű sétatéren által.
Hol vannak, kikkel hajdan jártam itt?
S boldog magányom zengő titkait
Az éji lomb most vissza mért nem zúgja?
S ahogy így testben, lélekben letörten
Vonszoltam a sétányon magamat:
Előttem elkáprázott három pad.
Vonszoltam a sétányon magamat:
Előttem elkáprázott három pad.
Ahogy így vonszoltam magam sután,
Mellettem három pad egymásután
Eltűnt és elmaradt.
Mellettem három pad egymásután
Eltűnt és elmaradt.
Egyiken szerelmes pár üldögélt,
Ölelték egymást, őket a sötét.
Az életemből ez a jelenet
Hiányzik, de nem bánt az engemet.
Ölelték egymást, őket a sötét.
Az életemből ez a jelenet
Hiányzik, de nem bánt az engemet.
A másik padon egyedül egy férfi.
Felbámul, szeme az egeket méri.
Magában van, és mégis vele minden,
Mereng a neki jutott drága-kincsen,
Övé minden csillag és minden asszony,
S a varázs-ige, hogy mosolyt fakasszon,
Vagy könnyítő könnyet - ahogy akarja.
Felbámul, szeme az egeket méri.
Magában van, és mégis vele minden,
Mereng a neki jutott drága-kincsen,
Övé minden csillag és minden asszony,
S a varázs-ige, hogy mosolyt fakasszon,
Vagy könnyítő könnyet - ahogy akarja.
Békessége van, nagy gyötrelmek árán,
De végül semmi, semmi sem zavarja.
A teremtésben mégsem ő a vesztes,
Mert minden dolgok lelkébe szerelmes.
Felbámul, és némán hálákat ad,
S szállnak kezére égi madarak.
Ez lehettem volna, - s félig se voltam,
E férfi: az én vágyam, félig-holtan.
De végül semmi, semmi sem zavarja.
A teremtésben mégsem ő a vesztes,
Mert minden dolgok lelkébe szerelmes.
Felbámul, és némán hálákat ad,
S szállnak kezére égi madarak.
Ez lehettem volna, - s félig se voltam,
E férfi: az én vágyam, félig-holtan.
A harmadik pad a sorban üres volt.
Azon nem pihent sem eleven, sem holt.
Gondoltam: ha ráülnék pillanatra:
Az a pad akkor is üres maradna.
Azon nem pihent sem eleven, sem holt.
Gondoltam: ha ráülnék pillanatra:
Az a pad akkor is üres maradna.
1937
