Reményik Sándor: Az utolsó ház
Az utolsó ház
A fűrészmalmon túl vagyok
S ez itt az utolsó faház.
Ablakából a gyertyafény
Úgy lobog elé, mint a láz
Ijedt, beteg gyerek szeméből.
S ez itt az utolsó faház.
Ablakából a gyertyafény
Úgy lobog elé, mint a láz
Ijedt, beteg gyerek szeméből.
Valami fázás összeráz.
Itten végződik valami
És kezdődik valami más.
Valami nagyobb hatalom.
Itten végződik valami
És kezdődik valami más.
Valami nagyobb hatalom.
Ez itt az utolsó faház
S túl rajta zajlik a vadon.
Elvész az út a vak sötétbe.
S túl rajta zajlik a vadon.
Elvész az út a vak sötétbe.
Rémeket lát a házikó
S az éjbe kémlel lázban égve.
Túl rajta zajlik a vadon,
Vagy hallgat; ám a hallgatása
Még sokkalta félelmesebb.
S az éjbe kémlel lázban égve.
Túl rajta zajlik a vadon,
Vagy hallgat; ám a hallgatása
Még sokkalta félelmesebb.
Visszavonult a kis telep
S visszavonulva hagyta itt
S visszavonulva hagyta itt
Hátvédnek ezt a házikót.
És rábízta a titkait
És minden embernek-valót.
Nem előörs, - hátvéd ez itt.
Túl rajta nyoma vész az útnak, -
Az embergőgnek takarodót fúnak.
És rábízta a titkait
És minden embernek-valót.
Nem előörs, - hátvéd ez itt.
Túl rajta nyoma vész az útnak, -
Az embergőgnek takarodót fúnak.
Túl rajta már a patakon
Rézsut nagy szálfák dőltek át,
Ágak, kövek, kavargó tajték,
Dühöngő összevisszaság.
Itt kezdődik a másik hatalom:
Az ősellenség előörsei.
Rézsut nagy szálfák dőltek át,
Ágak, kövek, kavargó tajték,
Dühöngő összevisszaság.
Itt kezdődik a másik hatalom:
Az ősellenség előörsei.
A házikón túl győzött a vadon.
