Reviczky Gyula: XLII. Te vagy még mostan is szivemnek
Gyönyöre, fénye, bánata.
Légy árulóvá, hűtelenné:
Szeretni foglak mindörökké;
Neved lesz ajkam végső sóhaja.
Még most is mindenütt velem.
E hű sziv kellő közepén
Élsz és ragyogsz a régi fényben
S én áldalak hüségesen.
Más férfi, más szivek felett,
Légy boldog, ünnepelt, imádott!
Hadd tűrjem én az árvaságot,
Üdvtől, örömtől számüzött legyek.
Vádolni nem foglak soha.
Csak megsiratlak, eltemetlek,
De soha, soha sem feledlek!...
Neved lesz ajkam végső sóhaja.