Reviczky Gyula: Dalok a nádasból
Pihenőre száll a nap.
Lomha fűzek, lombos ággal
Tó vizébe hajlanak.
Most hullas, szem, sós vizet.
Im' a fűz, a méla, rezdül;
Szélben a nád zúg, zizeg.
Távolról is átragyog.
Így rezegnek át a nádon
A mennybéli csillagok.
Keble zúgva megszakad;
Panaszos hang kél a szélben:
«Csillagod, tó, hol maradt?»
Felborzolva a vizet...
E borongást, ezt a felhőt
Már te föl nem derited.
Titkos erdő-ösvenyen;
Ki, a puszta nádas-érig,
S hogy velem vagy, képzelem.
S zúg a nádas, rezg a tó:
Oly bús minden; enyhülésül
Sírni, sírni volna jó!
Leng körűlem, azt hiszem;
S éneked a tó vizébe
Merül halkan, szeliden.
Nyúgovóra tér.
Felhős ég alatt
Nyargalász a szél.
Dörg irtóztatón,
Röpke fény vonul
Gyorsan át a tón.
Lelkem látni vél.
Hosszu hajadat
Lengeti a szél.
A tó síma tűkörén,
Sápadt színű rózsalánczát
Fonva a zöld sás közé.
Szarvasok tekintenek;
Itt egy szárny halk libbenése,
És a nádas megremeg.
S képed' lelkem mélyin át
Halkan átvonulni érzem,
Mint egy csöndes estimát.