Reviczky Gyula: Éneklő koldus
Az öreg koldust hallgatom.
Hárfája rozzant és kopott.
Sok húrja rég' lepattogott.
A nótazástul elrekedt;
S elnyűtt, unalmas dallama
Siralmasabb mint ő maga.
Penget zagyván; nem érzi át;
S ha ki egy krajczárt vet neki,
Illően megsüvegeli.
S ha itt rámordul a cseléd:
«Hordd el magad, dologtalan!
A koldulás itt tiltva van!» -
S az ernyedt, ócska húrokat,
Nem tudván másba kezdeni,
Egy házzal arrébb pengeti...
Uj versemet simítgatom.
Nehéz egy sors a koldusé!...
De a költő más sorsu-é?...
Még szomorúbb, még gyászosabb;
Mert énekét, óh jaj neki!
Átéli, át is szenvedi.
Ha senki se hevül dalán;
S csak azért nem tud fogni másba,
Mert költőnek jött a világra?