Rimay János: [IX] MÁS
Melly távol estem
Az igaz, járt úttul!
Eltévelyedtem,
Mély sárba léptem,
S mocskosultam rútul.
És éptelenné
Bolygás miatt löttem,
Néked sok vétket
S rossz engedelmet
Törvényednek töttem.
Kívüled készség
Nincs bennem az jóra,
Istenes élet
Rám csak úgy illhet,
Mint korom az hóra.
Erő s egészség
Tetémtől talpiglan,
Bűn mélységébe
És tengerébe
Merültem torkiglan.
Szent törvényedből
Látom nyavalyámot,
És abból való
Meggyógyulható
Fogyatkozásimot.
Az te törvényed,
Kór azt nem hághatja,
Tetejét látja,
De nem járhatja,
Szent Pál azt vallatja.
De nem tarthatom
Meg az javallt jókot,
Az testi törvény
Elmémbe örvény,
Nemz akadályokot.
Mint ellenséggel,
Harcol, tusakodik,
Lelkiekhez rest
Földi, agyag test
Bűnhöz ragaszkodik.
Az lelket nyomja,
Pihenést sem vehet
Fojtó ködében,
Kedves egében
Ha részes nem lehet.*
Irgalmasságod
Lele nyavalyánknak,
Kiért mindnyájan
Vallhatunk nyilván
Kegyelmes Atyánkat.
Mert épen vetéd
Testesült Fiadra,
Éptelenségünk
Őbenne nékünk
Teljék igazságra.
Kívüle tehát
Én sem kereshetek,
Hajlandó voltom
Ejt minden módon,
S mit érdemelhetek?
Kedvének helye,
Kiben megnyugodtál,
Ez egy kőszálon
S fundamentomon
Mi idvösségünk áll.
És sajtollotta
Azt az erős sajtót,
Ki által mutat
Igyenes utat
S idvösségre ajtót.
Légyen dicséret
Illendő áldással,
Kérlek, kedvéért
Mindvégiglen légy
Hozzám áldomással.