Somlyó Zoltán: HAZAMENTEM A NÉMA SZOBÁBA
HAZAMENTEM A NÉMA SZOBÁBA
Istenem, ó, mily finom a burka e nőknek!
Mind-mind színtafotában, mind-mind oly ragyogó!
Ünnep a térdek csontjain, ünnep a vállperecekben,
vélnéd: a fogsoruk nem csont, mind csupa csengő bogyó.
Mind-mind színtafotában, mind-mind oly ragyogó!
Ünnep a térdek csontjain, ünnep a vállperecekben,
vélnéd: a fogsoruk nem csont, mind csupa csengő bogyó.
Ünnep az állon, a vállon, ünnep a csöppnyi fülekben,
ünnep a nyak hava s bársonyvasárnap a homlokhalom.
Így rebegett epedőn egy este a szám a szivemhez
s féltem: ma újra kínom lesz, ma éjjel újra álmatlan
ünnep a nyak hava s bársonyvasárnap a homlokhalom.
Így rebegett epedőn egy este a szám a szivemhez
s féltem: ma újra kínom lesz, ma éjjel újra álmatlan
| hánykódhatom. |
S szólék magamhoz: te árva barom, te bámész ügyefogyott!
húzd ki magad egyenest és lépj ki magadból, ugrass elő!
Ünnep a térded csontjain, ünnep a vállperecedben,
ördögi kackiás lábbal lökjön közéjük a durcás lelkierő
húzd ki magad egyenest és lépj ki magadból, ugrass elő!
Ünnep a térded csontjain, ünnep a vállperecedben,
ördögi kackiás lábbal lökjön közéjük a durcás lelkierő
Menj közibük. Hullasd a hajukra szád laza gyöngyeit el!
mondd, hogy te arravaló vagy; mondd: friss csókok ligetje
mondd, hogy... Akármit! Beszélni! Beszélni! Csak szó
Menj, hiszen egy se hugod, egy se a kedvesed, egy se az
mondd, hogy te arravaló vagy; mondd: friss csókok ligetje
| a szád; |
| kell ez ünnepi nőknek! |
| édesanyád! |
Már-már léptem a ködben; már-már nyílott az ajkam, a
s szóltam: most menjek? ne menjek?... Csak egyszer egy
S nem tudom, mért? - de a könny, e meleg szó, kiolvadt
s így sírva, zokogva, kesergőn álltam ott, hosszú, hosszú időt.
| lázvert, a csipkés |
| ünnepi nőt!... |
| szememből |
S fáradt dobogásban a szívem, elnyűtt kabátom fehéren a
mint éjszinű gyászparipák, hazamentem a néma szobába.
Ott súlyos és mély, szent gyászom öltve magamra, e szörnyű
fölbúgott a lelkemen át egy név, egy néma, de gyilkos szonáta!
| hótól, |
Ott súlyos és mély, szent gyászom öltve magamra, e szörnyű
| terítőt, |
