Somlyó Zoltán: ÉPÜLŐ HÁZ
fameredélyeken fölfelé. |
lenget a koratavaszi szél. |
lerágott-húsú bordázata... |
sebeiből fölépül. |
amelynek gyilkos fogsora |
és telhetetlen bendőjébe, |
áldozatát, a bús mai embert... |
elszánt légtornászai a kurta falaknak, |
meztelen mellel, válluk bronza feszülve, |
némák, mint a halottak, gép valamennyi csupán... |
Ám most a Sacré Coeur tornyában, |
... Dél van... |
És a meredélyeken lefelé megindul a pallérok,
görnyedt kőművesek, homokhordóleányok |
És az a fickó, aki még az imént
fenn lengett az emelet bádogereszén,
mint a széltépte rongy: |
lesi egy gömbölyű munkásleánynak |
ki-kivillogó térdét!... |
Lassan előveszi kését, kinyitja, |
egy nagy darab kenyérbe... |
szeme meg a gömbölyű, krémszinű térdet...