Somlyó Zoltán: Jazz
testvérként mosolyogjanak az élet tetején rád!
Hogy zúgjon, ömöljön a lélek, a klasszikus mámor
s a szív is feszüljön a serleg szárnyas italától!
csak szakszofon-hangra ha mozdul, ha éled!
És felneszel, csiklandozva, a dobra és az oboára
s a triangulumra, a jazz megőrült szavára!
Ki hazugsághoz menekülsz, mert igazad fogytán!
Ki csupa rikító színre meg ízre vagy éhes!
Kinek a nyelvén az édes keserű s a keserű édes!
fuss át szívemen dermedtségemből kioldva!
Szemérmem fínom fátyolszövetjét szakítsd át
és súgd a fülembe az útszéli boldogság nyitját!
a szégyenem pírját, hogy itt vagyok én is úgy: pőrén,
mint a mélyhegedű, mely nem néz a tisztátlan kézre,
ha húrjait tépi; csak felbúg s nem is veszi észre...