Somlyó Zoltán: KALÁCS EGY TERVEZETT VERSESKÖNYV ELÉ
a foszló kalácsot tölti a javával.
Alul is, felül is zsírral jól megkeni, -
így lesz aromákkal, jó ízekkel teli.
az élet ízével, zsírjával megkenem.
Megsütöm a lánggal-felhevített rácson,
az isten keze van ezen a kalácson.
Míg jobbat kapsz, hosszú idők beletelnek.
Tele van éltető fájdalommal, kínnal;
mindenféle földi s égi vitaminnal...
melyet a nap érlelt vörhenyes hevével;
tele a búzának aranyos porával,
mit az ég szentelt meg zápor-ostorával...
melyet az emberi szív úgy restel másnap;
tele csúf szavakkal, mérgezett igékkel,
amiknek lángjában az önérzet ég el...
sorvadó csecsemők hangtalan jajával;
sosem-ringott bölcsők szívölő neszével;
vérbefulladt csókok százával, ezrével...
vágott koponyákbul villogó röhejjel;
sisteregve pergő gépszíj-csattanással;
ártatlan lelkeknek adott rossz tanáccsal.
kábító illattal, vágtató benzinnel;
csípőket riszáló vad dzsessz-ritmusokkal;
rablott pénzen zabált félig-nyers husokkal...
melyre a szegények soha fel nem szállnak;
tele van a kalács minden földi jóval:
bódítás mákjával, fel nem tört dióval...
forró könnyeimet... S lám-lám, éhes lettem!
Ez az én kalácsom! Semmi több, csak ennyi!
Üljetek le mellém, segítsetek enni!