Somlyó Zoltán: KÖLTÉSZETEM
a bús völgyek és bús dombok felett,
mint aki maga se tudja, kivel jár...
hol fátylaiddal szívem takarom,
hol úgy figyellek, mint rabot a foglár...
mégis a legforróbb titok nekem -
jaj, szerelem ez, jaj, ez féltékenység!
hogy száz szépséggé váljék a napon,
hogy mások is, hogy mások is szeressék...
mint a legfénylőbb, mennyei vigaszt;
sem ébren lenni, sem aludni nem hagy...
senki sem tudja, magam sem talán:
törvénytelen lányom, vagy kedvesem vagy?