Somlyó Zoltán: KOSZTOLÁNYI DEZSŐNEK
KOSZTOLÁNYI DEZSŐNEK
A sárgahajú körúti szirének
magas gallérod már nem ismerik.
Már én sem hívlak régen Desiré-nek;
múlik az idő s korral megtelik...
magas gallérod már nem ismerik.
Már én sem hívlak régen Desiré-nek;
múlik az idő s korral megtelik...
Már nem ülünk fent a barokk New-Yorkban
s a párás hajnal már másoknak int...
Már nem szívjuk az életet szívünkre,
sem a rímeket, sem a koffeint...
s a párás hajnal már másoknak int...
Már nem szívjuk az életet szívünkre,
sem a rímeket, sem a koffeint...
S keskeny nyakkendőd vajjon hova tetted?
A nevetségeset, a gyönyörűt?
Oly régen láttalak: megvan-e még, mondd,
az ujjadon arany pecsétgyürűd?
A nevetségeset, a gyönyörűt?
Oly régen láttalak: megvan-e még, mondd,
az ujjadon arany pecsétgyürűd?
Még ma is olyan gyorsan mégy az uccán?
Hajad még ma is a szemedbe hull?
Kedves barátom, itt valami történt -
mert fáj a szívem mondhatatlanul...
Hajad még ma is a szemedbe hull?
Kedves barátom, itt valami történt -
mert fáj a szívem mondhatatlanul...
Azt olvasom, hogy ötven éves lettél...
És sok, sok minden az eszembe jut:
egy szó... egy dal... egy név, amit szerettél -
az Igazság... az Élet... és az Út...
És sok, sok minden az eszembe jut:
egy szó... egy dal... egy név, amit szerettél -
az Igazság... az Élet... és az Út...
S a sárgahajú körúti szirének,
kik az ötvenest már nem ismerik...
Hadd hívlak még ez egyszer Desiré-nek
s lóbáljam neved fel a szívemig...
kik az ötvenest már nem ismerik...
Hadd hívlak még ez egyszer Desiré-nek
s lóbáljam neved fel a szívemig...
