Somlyó Zoltán: KUKORICAHAJ
KUKORICAHAJ
Szeptember szőkesége száll
a kaszált, sima réten;
a szőkeség, a szőkeség
lett sorsom, jaj, be régen...
a kaszált, sima réten;
a szőkeség, a szőkeség
lett sorsom, jaj, be régen...
A szőke kazlak illata
s a hajadé, te áldott!...
A szőke haj, a szőke vont
szivemre szőke pántot...
s a hajadé, te áldott!...
A szőke haj, a szőke vont
szivemre szőke pántot...
Így, őszi dalba, szőkeszín
szavakkal szövi szívem
a szőkeségnek mámorát,
mely átrobog a szíven...
szavakkal szövi szívem
a szőkeségnek mámorát,
mely átrobog a szíven...
Mely átrobog a szívemen
s megszőkít minden rútat...
a bánatot... a sebeket...
s tehozzádig az útat...
s megszőkít minden rútat...
a bánatot... a sebeket...
s tehozzádig az útat...
A kaszált, sima réteken
oly szőke, szőke csend van.
S szívemben is szeptemberi
és szőke, szőke rend van
oly szőke, szőke csend van.
S szívemben is szeptemberi
és szőke, szőke rend van
A dűlőn kukorica-kert,
a fejek széjjelnyílnak, -
te szőke kukoricahaj,
téged is megsimítlak...
a fejek széjjelnyílnak, -
te szőke kukoricahaj,
téged is megsimítlak...
