Somlyó Zoltán: MÁR SEMMI SE MENTHETŐ
MÁR SEMMI SE MENTHETŐ
Győzött a rossz!... Bukott a jóság!
Álom marad, nem lesz valóság,
amit a szív akar...
Ólmos felhői életemnek
sűrűn fejem körül kerengnek:
közelg a zivatar.
Álom marad, nem lesz valóság,
amit a szív akar...
Ólmos felhői életemnek
sűrűn fejem körül kerengnek:
közelg a zivatar.
Sárgán nyilaz már egy-két villám.
Egy-két könny is már a pupillán
előbú és megül.
És nyargal zord lován a gyors,
sötét lovas: a rossz, a sors
a fellegek mögül.
Egy-két könny is már a pupillán
előbú és megül.
És nyargal zord lován a gyors,
sötét lovas: a rossz, a sors
a fellegek mögül.
S én ott ülök a néma házban,
hol oly sokat reszkettem, fáztam,
amíg a nap sütött.
Ülök, meggörbedt, béna férfi,
ki már az életet nem érti,
mint akit szél ütött.
hol oly sokat reszkettem, fáztam,
amíg a nap sütött.
Ülök, meggörbedt, béna férfi,
ki már az életet nem érti,
mint akit szél ütött.
Megroppan életemnek háza,
mint hányt-vetett hajónak váza -
mit mentsek meg vajon?
És villám s égzengés közül
vérző madárként felrepül
a szélben a jajom.
mint hányt-vetett hajónak váza -
mit mentsek meg vajon?
És villám s égzengés közül
vérző madárként felrepül
a szélben a jajom.
Az akaraton ezer zár van!
És a rozsdás fekete zárban
maga az ördög pihen.
Bedől a fal, be a tető!
Itt már semmi se menthető!
Csak mankóm: a szivem.
És a rozsdás fekete zárban
maga az ördög pihen.
Bedől a fal, be a tető!
Itt már semmi se menthető!
Csak mankóm: a szivem.
