Somlyó Zoltán: A RONGYOS ZSIDÓ
A RONGYOS ZSIDÓ
Gyermekkoromban, Domborúban,
ott élt szegény örökös búban:
a vén rongyos zsidó.
ott élt szegény örökös búban:
a vén rongyos zsidó.
Szakálla ősz, a háta puklás.
Torkát megrángatá a csuklás;
a két szeme siró.
Torkát megrángatá a csuklás;
a két szeme siró.
Sötét bugyor volt vézna vállán,
melynek zsinegje ősz szakállán
lecsüngött álmatag:
melynek zsinegje ősz szakállán
lecsüngött álmatag:
mikéntha megfojtották volna -
kísértetként járkált, dalolva
sötét, bús dalokat.
kísértetként járkált, dalolva
sötét, bús dalokat.
Egy furulyája is volt néki,
amolyan vékony, faluvégi,
szelíd zöld fűzfaág.
amolyan vékony, faluvégi,
szelíd zöld fűzfaág.
Szájába vette, furulyázott,
ha nap sütött, vagy ha megázott.
így vonszolta magát.
ha nap sütött, vagy ha megázott.
így vonszolta magát.
A gyermekek ujjal mutatták,
a piszkos ebek megugatták -
és így volt néki jó...
a piszkos ebek megugatták -
és így volt néki jó...
Csak jött és ment az ócska ronggyal,
mint egy elárvult, furcsa angyal,
a vén rongyos zsidó.
mint egy elárvult, furcsa angyal,
a vén rongyos zsidó.
Én tisztelettel néztem rája,
bár zsíros volt öreg ruhája
s bár feje meghajolt:
bár zsíros volt öreg ruhája
s bár feje meghajolt:
elődöm volt sok ősz elődje;
egy rongycsomónak látták őt. De
szíve az égbe volt.
egy rongycsomónak látták őt. De
szíve az égbe volt.
A háta megett könyek úsztak
és szívek, miket összezúztak,
nem várt rá semmi jó...
és szívek, miket összezúztak,
nem várt rá semmi jó...
S akinek egy bús éjjelén
egy égi hang szólt: jöjj, te vén
zsidó! zsidó! zsidó!
egy égi hang szólt: jöjj, te vén
zsidó! zsidó! zsidó!
