Somlyó Zoltán: ÉS MENNEK AZ ÉVEK...
ÉS MENNEK AZ ÉVEK...
És jönnek az évek... és mennek az évek,
a szív belefárad, a szem beleréved:
a partot keresve, a partot.
a szív belefárad, a szem beleréved:
a partot keresve, a partot.
Hol láncra kötözve a megkopott csónak
a földre borulva örülni a jónak,
mert Isten: kezedbe te tartod.
a földre borulva örülni a jónak,
mert Isten: kezedbe te tartod.
Csak menni a szélbe és menni a napba
és kezdeni ebbe és kezdeni abba
és mindent, ó mindent megunni...
és kezdeni ebbe és kezdeni abba
és mindent, ó mindent megunni...
S ha este van s messzire zúg el a csend,
gondolni a nőre, ki messzire ment -
S nem tudni az éjben alunni.
gondolni a nőre, ki messzire ment -
S nem tudni az éjben alunni.
Akarni a jót és a rosszba botolni,
szabad szelek szárnyán mint rab robotolni,
a fények elől ki-kitérni;
szabad szelek szárnyán mint rab robotolni,
a fények elől ki-kitérni;
és jön, jön az év és múlik az év
és tűnik az élet és múlik a hév
és nem lehet semmit elérni.
és tűnik az élet és múlik a hév
és nem lehet semmit elérni.
Papírra borulva a kín szövetén
majd későn, az aggkornak eljövetén,
majd akkor, magamba, setéten,
majd későn, az aggkornak eljövetén,
majd akkor, magamba, setéten,
hogy foglak keresni, te perc, te tünő!
És téged, te angyali termetü nő!
S a szellőt a távoli réten...
És téged, te angyali termetü nő!
S a szellőt a távoli réten...
S meglelni majd nem lehet semmit se már.
Csak nézni, hogy fölfele száll a madár.
S megnyitja az útam az égig;
Csak nézni, hogy fölfele száll a madár.
S megnyitja az útam az égig;
lehúnyni a két szemem hangtalanul,
s mint jöttem, elmenni oly rangtalanul
a csillagok útjain végig...
s mint jöttem, elmenni oly rangtalanul
a csillagok útjain végig...
