Somlyó Zoltán: UTAZÁS

Teljes szövegű keresés

UTAZÁS
 
Charles Baudelaire
 
I.
 
A gyermek, a térképek és kártyák kedvelője
A földet nagynak látja. Még nem köti arány.
Ó mily nagy a világ, ha lámpa fénye ringat!
S a visszabámulónak, ó, mily kicsi parány.
 
Egy reggel útazunk megperzselt agyvelővel.
A szívünk fülledt daccal s fanyar vággyal nehéz.
Szállunk, megyünk dacos hullámok gördülésén
És végtelenségünk véges vizekbe vész.
 
Világgá lót az egyik, utálva bús hazáját.
Mást átok hajszol és kerget, akár a tűz.
S mások?... asszonyszemekbe lemélyedt csillagászok,
Kiket egy zsarnok hölgy vészes illatja űz.
 
Hogy kéjek párnáin ne válljanak barommá:
Boruk a lángoló ég s a kéklő messzeség.
S a jég, a lég s a nap pusztitó tűzü lángja
Leszíjja orcáikról a csókok bélyegét.
 
De azok, kik útaznak, cél nélkül és nagy ívben,
Csak útaznak naivul: valódi vándorok!
A sors kezét nem félik, jó ott nekik, jó itten,
Csak útaznak naivul, nem hajtja őket ok.
 
Vágyasviláguk olyan, mint felhők örök tánca,
Olyanok, mint az ujonc, ki ágyútűzre vár.
Új örömöket várnak, mik mindig újra újak,
Miket meg se nevezhet az emberelme már.
 
II.
 
Forgunk, pörgünk, ó rémes, mint a játékcsigák!
S még álmainkban is gyötrő táncot ropunk.
A bús kiváncsiság harapdál szíveinken,
E zord, kietlen angyal, kegyetlen zsarnokunk.
 
Ó célokat elöntő, kiváló szép szerencse,
Amely meg sem születve, mindenhol les reánk.
S az embert, kit e játék, e bamba, sose untat,
A hosszú út kérgéről hazug örömet hánt.
 
Hatalmas árbocokkal nemes jármű a szellem
Az üdvök tengerében. Hahó! száll a hajó.
Őrjöngő vészkiáltás száll az árbockosárból:
Szerelem! Üdv! Ó, átok: egy szírt, egy szakadó!
 
A rög, melyet a férfi tapos éber hítével,
Édennek látszik, melyet a sors rendelt alánk;
Sovány fantáziánk vallja fundámentumnak,
Mig nem csap ránk a végzet, az álnok, a falánk.
 
De, mondjátok: bilinccsel, cölömppel öljük tönkre,
Vagy vessük tengermélyre a hívő öncsalót?
E részeg tengerészt, uj világok szülőjét,
Amelyek fájdalmasan vetítik a valót?...
 
Mint szennyben és homályban turkáló éhenkórász,
Kilóggó orrán át paradicsomba néz,
Véli rozoga testét örökké Capuában,
Hol kunyhók redve ócska stearinlángba vész.
 
III.
 
Nemes vándorlók ti! Tengermély szemetekben
Tekintetünk mily rítka s szép csodákat talál.
Ó, adjátok minékünk emlékek gazdag polcát,
Mít ott csentetek el az éther kék falán.
 
S mi gőz s vitorla nélkül útazunk majd utazvást,
Hogy életfogdánk éjjén a nap fúródjon át.
Bocsássátok agyunkra, mit vászonként feszitünk,
Emlékárnyékok színes és légkönnyü hadát.
 
Mit láttatok?
 
IV.
 
           Csillagok villogását láttuk,
Sivatag sok homokját, hullámok tengerét.
És kinokat lövellő régi-régi unalmunk
Felhő, vihar és átok se szakíthatta szét.
 
A napnak glóriája tenger ibolyaszinén,
Városok dicső fénye, ha lebotlik a nap:
Vágykatlanok nyögését tüzelték lelkeinkben,
Idegen égi fényért, mely szívünkbe harap.
 
Városok forró vére, mezők, ragyogva égők,
Levetettétek varázsuk, e titkos szűz lepelt,
Mit a véletlen képe fehér felhőkből formál
S amely sóvár szemünkbe bús epedést lehelt.
 
A vágy uj, friss erőt merít az élvezetből.
Ó vágy, te öreg tölgy, mit az öröm nevel,
Megrokkansz aggon, bénán, csontod megkeményszik,
Mig karcsu terebélyed a napba szökne fel.
 
Te büszke és hatalmas, örökké feltörekszel,
Mint rokonod, a ciprus. Nagy fa, ne feledd el:
Mi vázlatokat nyestünk, testvéreink, tinéktek,
Akiknek minden drága, mit a távol fed el.
 
Ütköztünk bálványokba, vérrel fenyegetőkbe
És trónusukba, melyek nemeskőből valók.
A kéjpaloták fénye, mely bódulatba ejtett,
Tőzséreitek vérét kiszívná, mint a pók.
 
Ruhákat láttunk, melyek langy fürdői a szemnek,
És nőket, kiknek festett fogán s körmén tűz ég.
És bölcs varázslókat, kiken kígyók napolnak.
Ó, gyermeklelkű vének!
 
V.
 
                     Mit láttatok ti még?
 
VI.
 
Amire sose vágytunk, mindég elénkbe toppant
S hivatlanul kisérőnk s árnyunk ez volt: a bűn.
Az életlétra milljó fokáról felénk bámult
Mindannyiszor kisértőn, fagyasztóan és hűn.
 
A nő, e rabnő, aki undor s kacaj nélkül
Ölel s teszi, mit véle bolondság s gőg tetet.
S a hím, a kényúr: vágynak s dühnek kergetettje,
A rabnő szolgarabja, patak a sár megett.
 
A hóhér, ki tetézi az áldozatnak kínját
S amelynek vér a borsa: a kéjtelt orgia.
Az úrhatnámság mérge: a zsarnokot legyőzni,
A tömeg, melynek tiltott ostort megfognia.
 
És vallások, mik egyek, testvérek a miénkkel
És szentségükre büszkén az égre omlanak.
Mint puha ágyban lustán kéjelgő uri kedvenc,
Kinokban idvezűlnek, szőrcsuhát hordanak.
 
Mert balga a világ, önszellemét imádva
S változatlan a téboly, mit életre hozott;
Mikor az istenéhez halálharcban kiáltoz:
Ó arcom ősi mása, mester, légy átkozott!
 
A bátrabbak?... a téboly fölesküdt szeretői,
Kik kerülik a falkát, melyet nem ér a vég.
Az ópium szabad világába taszítva...
Ez mind, amit a lét törvénye ír eléd.
 
VII.
 
Mert fanyar a tudás, mit ránkruház az élet
A világ szűk és széles mentiben;
A tegnap, ma s a holnap enarcunkat idézi,
E borzalmas oázist, mely pusztákon pihen.
 
Maradjunk? vagy repüljünk?... Ülj veszteg, hogyha ülhetsz!
Vagy fuss, ha kell! Ki útaz, rejtve rejti magát,
Hogy idővel nyügözze az éber ellenséget.
Azok az igaz bolygók, kik ezer úton át,
 
Apostolként sietnek, vagy bolygó zsidó-módra,
Kiknek naív és lassú a tengely és kerék
Menekülésre; s mások egy tapodtat se mennek,
S mégis legyőzik őt könnyen utóbb, elébb.
 
S ha a nyomunkba ért is égeti a hátunk,
Akkor félő reménnyel tovább rohanhatunk,
Miként a sárga China felé utaztunk egykor,
Szemünkkel tengertükrön, szél szárnyán hajzatunk.
 
Tengerét a setétnek majd üdvvel üdvözöljük,
Mint ifju vándorszív, mely örömtől dagad.
S a mély, halálos-édes hangok dalolva hívnak:
Jertek a lakomára, mely hő vágyatokat:
 
Lótoszillatot tálal. Itt szent csudagyümölcsből
Magatoknak arattok, ti téveteg rabok!
Mámorosodjatok a nyári délutánnak
Ritka-szelid sugárán, mit örök-nap adott!
 
E rokonhang sok régi halott árnyhoz kisér el,
A Pyládok csapatja tárt karokkal fogad:
Fáradt szived üdítni Elektrához omolj le,
Kinek fehérlő térdét csókolgattuk sokat!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem