Somlyó Zoltán: ÉVSZÁMOLVASÓ
és azóta egyre, egyre az életem várom én.
Nyolcvankettő júniusban, Drávaparton, Domborún,
hol a legszebb rózsa nyílik, hol a legszebb lomb borul.
Kis fürészgyár rossz zugában voltam vaksi kis lakó!
Tulipános udvar mélyén hulltak első könnyeim
magyar földnek horvát kéztől boronált göröngyein.
nyári hőben altatott el horvát dajkám korcs dala.
Nyári hőben búsan néztem, könnyezve és reszketőn,
hogy egy sötét macska mászkál szembe fönt a háztetőn.
A kis templom magos tornyán el is ferdült a kereszt...
Ritkaság ez - mondották a szelíd parasztasszonyok -
zsidó asszony halálára hogy a kereszt megforog...
Majd meg nyári hőben napfény villant a dolgos kaszán.
Mákvirágok érésében jaj, de mennyit jártam én!
életemre, mely oly bús lett, jaj de mennyit vártam én.
Azt se tudom, mi bántotta, azt se tudom, mije fájt;
szakasztott, mint édesanyja, meghalt egyszer éjféltájt.
Most letészem fáradt tollam, tovább nem írom mesém.
Mi vár még rám, ne firtassák ihlett szemü váteszek...
Kétezerszáztizen... huszon... anyám sirján gyep leszek.