Somlyó Zoltán: SÖTÉTBEN
SÖTÉTBEN
Én hét sovány esztendőt éltem,
amelyre nem jött hét kövér.
Remények ágyán elhenyéltem
és múlt a nyár. És jött a tél.
amelyre nem jött hét kövér.
Remények ágyán elhenyéltem
és múlt a nyár. És jött a tél.
A gabonám lábon fagyott el
és igásbarmom éhenhalt.
Az élet lassan így hagyott el
és így hagytam el én a dalt.
és igásbarmom éhenhalt.
Az élet lassan így hagyott el
és így hagytam el én a dalt.
Most fekszem elfordult szemekkel
és semmi jóban nem hiszek.
Nem hallom, mit suttog a reggel
és mit beszélnek a vizek.
és semmi jóban nem hiszek.
Nem hallom, mit suttog a reggel
és mit beszélnek a vizek.
Gondolni sem merek a rétre
s az égre nézni nem tudok.
Megfeketült a szívem vére
és átfont egy sötét burok.
s az égre nézni nem tudok.
Megfeketült a szívem vére
és átfont egy sötét burok.
Még kissé nézem a sötétet
s mind lejjebb, lejjebb gördülök.
A sorsom lángja majd föléget
s - kopott kavics - elgördülök.
s mind lejjebb, lejjebb gördülök.
A sorsom lángja majd föléget
s - kopott kavics - elgördülök.
