Szentjóbi Szabó László: A Reménységhez
Éltét ki kivánhatná!
A szerelem mire menne
Ha magát nem bíztatná!
Keserves vas láncait
A hajósnak mi indítja
Utra tört csónakjait
E teszi világosnak
A beteg vas derékalját
Lágynak s nyúgodalmosnak
Ez lassan el oszlatja
Ez a könyves ábrázatot
Csendesen szárítgatja.
Folyna naponként vére
Ha fénye eggy jobb reménynek
Nem sütne bús lelkére?
Választott vólna halált!
Midőn végső órájába
Még remenységet talált.
Már reá hányszor szedtél
Rózsa hellyett kis kertembe
Mennyi tövist ültettél!
El érni fel tételem,
Felőled fel nem tehetném
Hogy még jól ne tégy velem!