Tompa Mihály: AZ ÁRVALÁNYHAJRÓL.
AZ ÁRVALÁNYHAJRÓL.
Virágos kenderben
Pitypalaty, pitypalaty;
Megöl a búbánat,
Galambom, el ne hagyj!
Pitypalaty, pitypalaty;
Megöl a búbánat,
Galambom, el ne hagyj!
Virágos kenderem
Elázott a tóba',
Ha megcsaltál, hozzánk
Ne járj a fonóba!
Elázott a tóba',
Ha megcsaltál, hozzánk
Ne járj a fonóba!
Vékony a len szála,
E1 is szakad könnyen;
Hittem a szavadnak,
Meg is bántam szörnyen.
E1 is szakad könnyen;
Hittem a szavadnak,
Meg is bántam szörnyen.
Ne lesd el az orsóm,
Mert ki nem válthatom!
Úgy fáj az én szívem,
Hogy ki sem mondhatom...
Mert ki nem válthatom!
Úgy fáj az én szívem,
Hogy ki sem mondhatom...
Majd amikor nem fáj
Az én szívem tája:
Megmondja, megmondja
Temetőm fejfája!
Az én szívem tája:
Megmondja, megmondja
Temetőm fejfája!
______
Búsan enyelgő dalnak hangja szól
A víg fonóban lányok ajakán;
Künn a vihar zúg, künn a hó szakad,
Míg benn, az egyszerű boldog tanyán:
Nyíl minden arcon kedv s örömvirág;
- Tiéd az élet, boldog ifjuság! -
Nincs álkodás itt, s nagyvilági fesz,
Az óra tűnik, a bú s gond kivesz;
S ha édes szívügyében összebú
A szende lány s az egyszerű fiú:
Édes szülének, aki látja, nincs
Aggó szivén nehéz gyanúbilincs.
Mindent fiának szólít egyaránt,
Édes lányának hí minden leányt.
Egyszer kifordúl s ím a tengeri,
Gyors pattogással a kéményt veri;
Majd a fogasról kancsót vész elő,
És megtörűlvén gondosan elől:
Tele csapolja a karcsú edényt,
S édes borral kinál leányt, legényt;
És hogy jobban csusszék a bor vele:
Akkorra kisül a fris csőrege.
A víg fonóban lányok ajakán;
Künn a vihar zúg, künn a hó szakad,
Míg benn, az egyszerű boldog tanyán:
Nyíl minden arcon kedv s örömvirág;
- Tiéd az élet, boldog ifjuság! -
Nincs álkodás itt, s nagyvilági fesz,
Az óra tűnik, a bú s gond kivesz;
S ha édes szívügyében összebú
A szende lány s az egyszerű fiú:
Édes szülének, aki látja, nincs
Aggó szivén nehéz gyanúbilincs.
Mindent fiának szólít egyaránt,
Édes lányának hí minden leányt.
Egyszer kifordúl s ím a tengeri,
Gyors pattogással a kéményt veri;
Majd a fogasról kancsót vész elő,
És megtörűlvén gondosan elől:
Tele csapolja a karcsú edényt,
S édes borral kinál leányt, legényt;
És hogy jobban csusszék a bor vele:
Akkorra kisül a fris csőrege.
Felcsattan ujra a társak dala;
El-elszakad az orsó fonala,
Orsólesésben a fiú szemes...
S kiváltja a lány, bár szemérmetes.
És van sikoltás, ha pajkos legény
Meggyújtja a szöszt, a guzsaly nyelén.
Van tréfa, dal, mese és vig zsibaj;
Türve, feledve annyi házi baj.
El-elszakad az orsó fonala,
Orsólesésben a fiú szemes...
S kiváltja a lány, bár szemérmetes.
És van sikoltás, ha pajkos legény
Meggyújtja a szöszt, a guzsaly nyelén.
Van tréfa, dal, mese és vig zsibaj;
Türve, feledve annyi házi baj.
Megszólal most egy ifju barna lány,
- Egyet pattantva vékony fonalán, -
'Ugyan te Erzsi! nem tudnád-e még,
Az Árvalányról azt a szép regét?'
És Erzsi megsimitván szöghaját, -
Az Árvalányról így ejté szavát:
- Egyet pattantva vékony fonalán, -
'Ugyan te Erzsi! nem tudnád-e még,
Az Árvalányról azt a szép regét?'
És Erzsi megsimitván szöghaját, -
Az Árvalányról így ejté szavát:
«Az óperenciás tenger határinál,
De még azon is túl, hol a madár se jár,
Egy nagy hegyen, erős királyi vár vala,
Melynek vas-vályogból építteték fala.
De még azon is túl, hol a madár se jár,
Egy nagy hegyen, erős királyi vár vala,
Melynek vas-vályogból építteték fala.
Két sárga oroszlán őrzötte a kaput,
Az egyik vigyázott, mig a másik aludt;
Az idegent messze megérzé szaglása,
Hét mértföldig hatott erős ordítása.
Az egyik vigyázott, mig a másik aludt;
Az idegent messze megérzé szaglása,
Hét mértföldig hatott erős ordítása.
A hatalmas király, ki a várban lakott,
Belőle a világ végére láthatott;
- Óriásország is közel volt hozzája,
Tovább, a hétfejű sárkányok hazája. -
Belőle a világ végére láthatott;
- Óriásország is közel volt hozzája,
Tovább, a hétfejű sárkányok hazája. -
Kilenc nagy országon uralkodott keze,
Kilenc nagy országra vigyázott két szeme;
A gyámoltalannal, az özvegy és árva,
Kegyes színe elől soh'sem volt kizárva.
Kilenc nagy országra vigyázott két szeme;
A gyámoltalannal, az özvegy és árva,
Kegyes színe elől soh'sem volt kizárva.
Őrizte gondosan, miként a két szemét,
Korán árván maradt három kis gyermekét;
Ölelte, csókolta a három kis leányt,
A széltől is őrzé, s tőlök semmit se szánt.
Korán árván maradt három kis gyermekét;
Ölelte, csókolta a három kis leányt,
A széltől is őrzé, s tőlök semmit se szánt.
Talpig bíbor-bársony ruhába' járatá,
Arany edényekből eteté, itatá;
S a három kis leány ünneplő ruhája,
Törés nélkül elfért egy dió héjába.'
Arany edényekből eteté, itatá;
S a három kis leány ünneplő ruhája,
Törés nélkül elfért egy dió héjába.'
A legkisebbik lány a többiek között,
Annyira a megholt szülőjére ütött,
Hogy szája és szeme, ha hallgatott, ha szólt:
Az édes anyjának szakasztott mása volt.
Annyira a megholt szülőjére ütött,
Hogy szája és szeme, ha hallgatott, ha szólt:
Az édes anyjának szakasztott mása volt.
Történt pedig, hogy a király, egy nagy vadon
Erdőben, eltévedt egyszer vadászaton;
Lement a nap, s mindig jobban sötétedett,
De útat, vagy csapást sehol nem lelhetett.
Erdőben, eltévedt egyszer vadászaton;
Lement a nap, s mindig jobban sötétedett,
De útat, vagy csapást sehol nem lelhetett.
Bojtorjány ragadt rá, vadszőlő-indába
Akadt minden lépten-nyomon meg a lába;
Csipkefa karmolta össze képét, kezét,
Az útban álló galy majd kiverte szemét.
Akadt minden lépten-nyomon meg a lába;
Csipkefa karmolta össze képét, kezét,
Az útban álló galy majd kiverte szemét.
Néha bozótba, vagy posványokba jutott,
Keresztűl-vergődni rajtok alig tudott;
S egyszer kicsinybe mult, - midőn éjszaka lett, -
Hogy egy puszta farkas-verembe nem esett.
Keresztűl-vergődni rajtok alig tudott;
S egyszer kicsinybe mult, - midőn éjszaka lett, -
Hogy egy puszta farkas-verembe nem esett.
Hangos vadász-kürtjét fuvá mindenfelé,
Hogy a nagy erdőség csak ugy rengett belé,
De vissza semmi hang nem jött feleletűl...
Uram teremtőm! szólt a kiraly egyedűl...
Hogy a nagy erdőség csak ugy rengett belé,
De vissza semmi hang nem jött feleletűl...
Uram teremtőm! szólt a kiraly egyedűl...
Igy állt tünődve egy mély vízmosás fölött,
S fülébe messziről gyereksirás ütött;
Indúl a gyenge hang után lábújjhegyen;
Hallgatva meg-megáll, megint tovább megyen.
S fülébe messziről gyereksirás ütött;
Indúl a gyenge hang után lábújjhegyen;
Hallgatva meg-megáll, megint tovább megyen.
Hát istentadta! egy kis csecsszopó leány
Feküdt a bokorban, letéve mostohán;
Kinyujtá kis kezét és sírt keservesen...
- Megszánta, felvette a király kegyesen.
Feküdt a bokorban, letéve mostohán;
Kinyujtá kis kezét és sírt keservesen...
- Megszánta, felvette a király kegyesen.
Jótétedért jót várj! mondják szóbeszédben,
A király az ösvényt megtalálta szépen;
S a népének igaz örömére,
Éjfélre, fáradtán várába elére.
A király az ösvényt megtalálta szépen;
S a népének igaz örömére,
Éjfélre, fáradtán várába elére.
Minden országába irást eresztett ki
A gyermek felől, de nem jött érte senki;
Dajkát kerestetett tehát - Árvalánynak,
Akit az udvarban csak ekkép hivának.
A gyermek felől, de nem jött érte senki;
Dajkát kerestetett tehát - Árvalánynak,
Akit az udvarban csak ekkép hivának.
Királykisasszonyok már megnőttek szépen,
A kis Árvalány is megnőtt azonképen;
S ki rája tekintett, megállt szeme, szája.
Álmélkodás nélkül nem nézhetvén rája.
A kis Árvalány is megnőtt azonképen;
S ki rája tekintett, megállt szeme, szája.
Álmélkodás nélkül nem nézhetvén rája.
Hetedhét országról csudájára jártak
Sarkáig leomló hóselyem hajának;
Sötét kökény szeme, karcsu volt termete;.
Nem hitték, hogy földi anyának gyermeke.
Sarkáig leomló hóselyem hajának;
Sötét kökény szeme, karcsu volt termete;.
Nem hitték, hogy földi anyának gyermeke.
A két idősb király-kisasszony mérgesen
Üldözte mindezért nagy irígységiben;
Nem átallván szegény leánynak mondani:
Nem illet a szép haj! talált, sehonnai!
Üldözte mindezért nagy irígységiben;
Nem átallván szegény leánynak mondani:
Nem illet a szép haj! talált, sehonnai!
De a legkisebbik nyájasan bánt vele,
Kinél bánatjában vigasztalást lele;
Reá a két nagyobb mindig árulkodott,
S mellette mindig a jó kis leány fogott.
Kinél bánatjában vigasztalást lele;
Reá a két nagyobb mindig árulkodott,
S mellette mindig a jó kis leány fogott.
______
Történt, hogy a szomszéd királyfi fényesen,
A várban egy napon lánytnézni megjelen;
Mert az öreg király három lánya közűl,
Egyet régen neki igére hitvesűl.
A várban egy napon lánytnézni megjelen;
Mert az öreg király három lánya közűl,
Egyet régen neki igére hitvesűl.
Az ünneplő ruhát vevén magokra föl:
A lányokon gyémánt, arany, gyöngy tündököl;
Fáradván a három lány szolgálatában,
Ment Árvalány is, de csak festett ruhában.
A lányokon gyémánt, arany, gyöngy tündököl;
Fáradván a három lány szolgálatában,
Ment Árvalány is, de csak festett ruhában.
A királyfi őket amint sorra nézte:
Árvalány szépsége mindjárt megigézte;
Szemét soká el nem tudta venni róla,
Végtére az öreg királyhoz igy szóla:
Árvalány szépsége mindjárt megigézte;
Szemét soká el nem tudta venni róla,
Végtére az öreg királyhoz igy szóla:
- Kilenc erős ország hatalmas királya!
Szép is, - tudom - jó is felséged leánya...
De kihez szívemet szerelme ragadja,
Feleségűl nékem csak Árvalányt adja!
Szép is, - tudom - jó is felséged leánya...
De kihez szívemet szerelme ragadja,
Feleségűl nékem csak Árvalányt adja!
Reszketett Árvalány, mint gyönge nyárlevél,
Lesütötte szemét, fel is nézne, de fél:
Kebelében a szív dobogott sebesen,
Szemlélvén az ifjú király szerelmesen:
Lesütötte szemét, fel is nézne, de fél:
Kebelében a szív dobogott sebesen,
Szemlélvén az ifjú király szerelmesen:
Gyönyörű vagy, mint a kertek tulipánja!
Légy boldog is velem, szerelmem bálványa!
Gyöngyökkel borítom szép haját fejednek,
Királyi székemben bársonyra ültetlek!
Légy boldog is velem, szerelmem bálványa!
Gyöngyökkel borítom szép haját fejednek,
Királyi székemben bársonyra ültetlek!
És a legifjabbik a három lány közül,
Szegény Árvaleány szerencséjén örül;
De a két idősebb, rút irígység között,
A szép menyasszonynak vesztére esküdött.
Szegény Árvaleány szerencséjén örül;
De a két idősebb, rút irígység között,
A szép menyasszonynak vesztére esküdött.
Felbútt a holdvilág, eljött az éjszak,
De boldog Árvalany soká nem alhata...
Midőn nyugalomnak adná végre magát:
Két álnok teremtés lenyírta szép haját.
De boldog Árvalany soká nem alhata...
Midőn nyugalomnak adná végre magát:
Két álnok teremtés lenyírta szép haját.
Álmában Árvalány igen boldog vala...
De amint felkelt a jövő nap hajnala,
Szegény! egy pillantást hogy a tükörbe vet:
Elrémült magától... s a szíve megrepedt...
De amint felkelt a jövő nap hajnala,
Szegény! egy pillantást hogy a tükörbe vet:
Elrémült magától... s a szíve megrepedt...
Édes vőlegénye jajgatva siratta
Sirt ásván rozmarinbokornak alatta:
Tulajdon kezével neki ágyat vete,
- Ez a szép Árvalány gyászos története. -
Sirt ásván rozmarinbokornak alatta:
Tulajdon kezével neki ágyat vete,
- Ez a szép Árvalány gyászos története. -
Ezen nagyon örült a két gonosz leány,
De meg is verte ám az Isten igazán:
Megőszült mindenik kevés idő alatt,
Nem kellett senkinek, vén lánynak ott maradt.
De meg is verte ám az Isten igazán:
Megőszült mindenik kevés idő alatt,
Nem kellett senkinek, vén lánynak ott maradt.
Szép Árvalány haját a várnak ablakán
Kiszórván mérgesen a két irígy leány:
Jött egy nyájas szellő, s egy szálig felszedé,
És elrepűlt a lány temetője felé.
Kiszórván mérgesen a két irígy leány:
Jött egy nyájas szellő, s egy szálig felszedé,
És elrepűlt a lány temetője felé.
A sírnak halmára három szálat letett;
Aztán amerre szállt, amerre lebegett,
Szálonként hányta el völgyön, hegyen, mezőn
Utjában mind csak ezt suttogva érthetőn:
Aztán amerre szállt, amerre lebegett,
Szálonként hányta el völgyön, hegyen, mezőn
Utjában mind csak ezt suttogva érthetőn:
- Kelj ki, kelj ki árvalányhaj!
Föld, fogadd őt kebeledbe!
Szállj le, szállj le, enyhe harmat!
Süss ki, süss ki, nap sugára!
Föld, fogadd őt kebeledbe!
Szállj le, szállj le, enyhe harmat!
Süss ki, süss ki, nap sugára!
Nyargaló szél, feI ne gyomláld!
Emlékére Árvalánynak:
- Aki nyugszik sír ölében,
Rozmarinnak árnyokában;
Kelj ki, kelj ki árvalányhaj!
Emlékére Árvalánynak:
- Aki nyugszik sír ölében,
Rozmarinnak árnyokában;
Kelj ki, kelj ki árvalányhaj!
______
Szép Árvalány az esti
Szellő szülötte volt;
S kikölt az árvalányhaj,
Mint a szellőcske szólt;
Szellő szülötte volt;
S kikölt az árvalányhaj,
Mint a szellőcske szólt;
S azóta; hol tenyészik:
A rét vidékinél,
Lágyan ringatja anyja,
A csendes esti szél.
A rét vidékinél,
Lágyan ringatja anyja,
A csendes esti szél.
Legények! a leányhoz
Hogy hívek légyetek:
Bús Árvalány hajából
Bokrétát kössetekl
Hogy hívek légyetek:
Bús Árvalány hajából
Bokrétát kössetekl
Azt szedjetek, leányok,
Ti is völgyön, hegyen!
Rút a leány, ha irígy;
Ő jó, szelíd legyen.
Ti is völgyön, hegyen!
Rút a leány, ha irígy;
Ő jó, szelíd legyen.
