Tompa Mihály: AZ ÜRES KOPORSÓ.
Ki a perzsák felett uralkodott;
Tanácsosi magasztalák, pedig
Kegyetlen volt és felfuvalkodott.
Lépcsőzetén elcsúsztak lábai...
Hah! felkiálta, talpra aki él,
E rosz kunyhót földig kell rontani!
Leontja a palota íveit;
Nagy érc-koporsó látszik azután,
Mit a vasrúd a falból kifeszit.
Parancsából midőn felnyittatott,
Üresen lelték... s fenekén ezen
Aranybetűs rejtélyes iratot:
Eltemettek,
Meg nem holtam!
Feltámadtam
Nem maradtam
Koporsómban;
Élek, élek, élek!!!
És hívatá országa bölcseit;
A vén, szakálas máguszok felé
Imigy kiálta: mit jelent ez itt?
Ki a rejtélyt megfejti legelébb!
- De a tünődő bölcsek ajkain
Mélységes hallgatásnál nincs egyéb.
De a felírás még mindig titok;
Hah! zúg a bősz király, nehány betűt
Megmagyarázni nem tud annyitok!?
Ugy lássa meg holnap reggel szemem:
Hogy kába főtökkel megrakva, e
Koporsót a tengerbe vettetem!
De hogyha fél, csudát akkor mivel;
Hall a király, és megtelik füle
A bölcsek ilyetén beszédivel:
A titkos felirat téged jelent,
Halhatlanná tevének istenid,
S a koporsótól léssz örökre ment!
S felőle ily örök végzésök áll:
Hogy aki felnyitandja legelébb,
Ne lásson sírt, - s az te vagy, oh király!
Hizelkedés kábító maszlagát:
Isten vagyok! kiálta botorúl
S lelkét vak őrjöngésnek adja át.
Midőn az ajtón nesztelen belép
Egy szálas termetű fehér alak...
S megy a királyhoz bátran közelébb.
Mért nem pihensz hát sírnak szelleme?
'Pihennék, csak késő utódimért
Felkelnem oly gyakran ne kellene!
Ősapád lelkét kell meghallanod!
Jöttem, hogy a lelt koporsó felől
Adjak valódi magyarázatot:
Minő te vagy, kegyetlen és kevély;
Én építém e büszke palotát,
Melyet te mostan széjjelveretél!
Keblén terem meg a kenyér s arany;
Imádjuk a földet a nap helyett,
Ameddig birtokom határa van!
Bálványokat s az áldozatra vért;
Midőn egy vén magusz hivatlanul
Elém kerűlt s kihallgatásra kért.
Szent lábaddal oh felség, megtapodd!
De, a föld a napnak szolgája csak,
Imádd azért s imádtasd a napot!
És eleven lesz, ami még nem élt;
Felforralja az Indus habjait,
Megtüzesíti Lybia legét.
Megszün az élet, halál áll elő;
A föld a napnak szolgája csupán,
A nap az isten, s tűz az őserő!»
Jól van, tehát mentsen meg istened!
S akkor elásatám elevenen
Nagy érckoporsóban az öreget.
De elém rögtön egy új mágusz állt;
Imádd király s imádtasd a napot!
Ekkép végezvén emez is szavát.
S a koporsóban, hogy felásatott:
Az elébbinek hült helyét lelék...
Sem élő nem volt benne, sem halott.
S én mind a hármat eltemettetém;
De mind eltüntek ... s ilyen iratot
Találtak a koporsó fenekén:
Eltemettek,
Meg nem holtam!
Feltámadtam
Nem maradtam
Koporsómban;
Élek, élek, élek!!!
Imé előttem mindhárom megáll;
«A nap az isten, ő az őserő!
-Ki súgározzék rád is, oh király!
Mert isten ellen nincsen fegyvered;
Az eszmét, mit az idő méhe szűl,
El nem nyomhatd és meg nem ölheted!
A földben ver százágu gyökeret;
Tűz az, melyet ha hamv alá takarsz,
A láng helyett nyersz eleven szenet.
A föld terem gyümölcsöt, aranyat;
A tenger zúg, az ég mosolyg, dörög...
S meddő a szellem-ország volna csak?
Az eszmék, ez óriás gyermekek,
Hogy míg nép és kor birkozik velök:
Megnövelkedvén, - végre győzzenek.
S szeresd a népet, annak fegyverét,
Hatalmadon, mikép a köszörűn:
Nyomás által csak élesítenéd!
Inkább emeld fel azt kegyelmesen;
A nagylelkűség vonz, lefegyverez,
Boszúállásból köny s nyomor terem.
S a földre égő dárdát hajigál:
Szivárvány-karját nyujtja majd felé,
S meleg csókot küld napsugárinál.
A villám gyilkos fényességivel;
Az engesztelés szivárványa légy,
A jótét napja, mely alkot, növel!
És a férget, mely lábadhoz lapúl,
S a népre álnokúl vádaskodik,
Taposd, taposd el irgalmatlanúl...!
Magátul édes gyermeked leend!
Nagy a nép, ő az eszme fegyvere,
És az eszmére kardodat ne fend!
Mind felkél, és tíz támad egy helyett;
Vedd ezt eszedbe s légy bölcs, oh király,
- Az eszmét karddal meg nem ölheted!»
Az érckoporsót intő jel gyanánt
Palotámnak falába tétetém,
Ha tán a vadság és dölyf ujra bánt;
Azóta mennyi század elfutott...!
Az érckoporsót ki felbolygatád:
Hogy mit jelent irása? Most tudod!
Egy percig is kábán bitorlani, -
S ne várd, hogy ujra megjelenjenek
Elhunyt apáid boszús árnyai!'