Tompa Mihály: A BUDAI ORSZÁGGYŰLÉS.
Két-három koronától az nem görbedne le;
Mig más fejdlemnek egy is szörnyű nehéz;
Ő, a magyar mellé még a csehekére néz.
Veszélyes pártütés forr titokban idebenn;
Kilenc megyével, számos hatalmas ur feláll:
Vesszen, - kiált - az önkény! Éljen Kázmér király!
És a világi rendből felbujtva általok:
Hampó, Perényi Miklós s leginkább Ujlaki
Valának a merénynek vezérlő tagjai.
Hogy a Rákosra érjen a megszabott napon;
Komoly, veszélyes felleg borong a hon felett -
S a népszerű királlyal mindez hogyan lehet?
Négy ellensége is volt egy kurta év alatt;
Ő győzött, - és hatalmas lőn a magyar hona...
- De háborúskodásra sok pénz kell s katona!
Hevert, - miképen most is hever, - haszontalan:
És a szükség törvényt ront, - mond a magyar - s keze
A pap urak zsebébe markolt gyakran bele.
Lévén örök had, otthon nem nyujtózhattanak;
Igy a kemény csatákra volt pénz és katona,
S ez volt a pártütésnek itt és amott oka.
Holott minden csekély bűn nagy lármával lakol, -
Most a baj nem kicsiny volt s Mátyás mindent tudott:
S mintha nem is gyanitná, nagy mélyen hallgatott.
Országgyülést hirdetve Budára hirtelen.
Ír a pártos nagyoknak kegyelmes-nyájason:
Mikép bizalma ösmért hüségökben vagyon.
Jött Újlaki s jövének a pártütő felek;
S az ildomos Vitéz, ki Mátyást ösmerte tán,
Közös botránykozásra, meg nem jelent Budán.
S már régen összeültek a nemzet nagyjai,
Csak a király hiányzott... a perc órákra nőtt, -
De a terembe lépni senki nem látja őt.
Hol a király? mi baj van? nem tudta senki sem.
Sok pártos kétkedés közt környezte Ujlakit,
Ne féljetek, súgott ez, ő semmit sem gyanit!
S ő lép be hármas éljen harsány hangjainál
Teljes királyi díszben. Szemében fény lobog:
Napsúgár ez, vagy villám? Éltet, vagy ölni fog?
Mély csend... minden szem és sziv reá függesztve van ...
'Örűlünk, - megnyerőleg hangzottak a szavak -
Hogy hű magyarjainkat láthatjuk újolag!
S az ügy, melyért tanácsba hívtunk meg ez helyen,
Alig fontos; - de minthogy azzá lehetne tán,
A hydrának nyakára jobb hágni még korán.
Bár a társak nevéről nem értesíttetünk;
Hogy Kázmér nagy seregel küldé hozzánk fiát,
S köszönt: hogy adjuk annak a trónt és koronát.
Kázmér öcsénk kinek lesz vendége? szóljatok!
Kenyeret s a magyar föld borával poharat:
Kezébe a fiúnak lássuk, halljuk, ki ad?'
Aztán sokan vevének hosszú lélekzetet,
S most száz ajak kiálta: Vitéz a lázadó!
Vitéz! Vitéz! halál rá! zugott hat annyi szó.
Szóljon kegyelmed, ösmert hű bajnok, Ujlaki!
Mi volna jó tanácsa: had menjen ellene
Kázmérnak? vagy talán csak bevárni kellene?'
Felkelt, állott... és bámult, ez volt a felelet;
S melyet szólt, a beszédnek értelme nem vala...
Most hangzott a királynak mély, ellágyult szava:
Hüség, nem pártütés űl e lelkes arcokon!
A hír hazug! - nincs itten, ki értünk vért nem ont,
S nincs, akiért meg nem hal Mátyás király viszont!'
Kiált: Uram királyom, vétettem ellened!
De míg forgatni bírnak egy kardot e karok:
A szent Istenre mondom, holtig tied vagyok!
Örvény nyílt a teremben, mely mindent megragadt;
Kirontott lelkesűlés örvényező zaja,
Mig égbe nyult ezer kar s ezer kardnak vasa.
'Tudjuk, hogy esküjét hűn megtartja a vitéz,
S hol jó alkalma légyen, mondunk mi egy helyet:
Ím, bosnya alkirállyá tesszük kegyelmedet!'
Midőn leszállt a trónról, a gyűlés felrivalt;
S fején, mely nem hajolt meg ur s vész előtt soha,
Még egyszer oly erősen állott a korona.
Elolvad s ezzel egy lesz elválhatatlanul:
A hűség s lelkesűlés közt így elolvada
Budán a pártütésnek hideg kemény fagya.
Ellenség s nem barát várt reá a Rákoson.
S Esztergomban bezárva, kevés idő alatt,
Vitézt a sirba vitte a szégyen és harag.