Tompa Mihály: A FOGOLY.
A FOGOLY.
Bezárva mély, sötét üregbe,
Ül a fogoly hős, láncra vetve,
Ül a fogoly hős, láncra vetve,
S hogy a világból mitse lásson:
Vas feketlik a szűk nyiláson.
Vas feketlik a szűk nyiláson.
Szemét titokban rajta hordja
A porkoláb s őrök csoportja,
A porkoláb s őrök csoportja,
Várván, hogy majd esd éghez, földhöz,
Vagy vergődvén dühöng, üvöltöz...
Vagy vergődvén dühöng, üvöltöz...
De hasztalan! a zord üregben
A rab nyugalma rendületlen...
A rab nyugalma rendületlen...
Majd láncait hosszan-bocsátván,
Csufolják és ingerlik gyáván;
Csufolják és ingerlik gyáván;
S mint az oroszlánnal, - ha fogva, -
Mulatnak félve, szívdobogva;
Mulatnak félve, szívdobogva;
Szegény, e rút békót ki hordod:
Kelj fel, vedd vissza régi sorsod!
Kelj fel, vedd vissza régi sorsod!
Tépd el láncod, mint Sámson, könnyen!
- S a hősön a békó se csörren. -
- S a hősön a békó se csörren. -
Csak várjatok! ha zendűl a szó,
Az élők sírjaig lehangzó,
Az élők sírjaig lehangzó,
Melynek tábor s vitorlás gályák,
Hatalom s csel utját nem állják;
Hatalom s csel utját nem állják;
Mely megcselekszi, hogy mi álom:
Valósággá lesz a világon;
Valósággá lesz a világon;
Hogy ami fekszik porban, romban:
Felépül, újul dísszel, gyorsan,
Felépül, újul dísszel, gyorsan,
És nem lesz holnap, ami van ma...
Ha zeng a szó s munkál hatalma:
Ha zeng a szó s munkál hatalma:
Oh várjatok csak! akkor felkél,
S tudtúl lesz Isten- s embereknél...!
S tudtúl lesz Isten- s embereknél...!
