Tompa Mihály: A JÖVEVÉNY.
A JÖVEVÉNY.
Vándorol földünkön idegen jövevény,
S reá sötétedik nagy erdő közepén.
S reá sötétedik nagy erdő közepén.
Helyet nézvén, ahol fejét lehajtaná:
Jut a magaslaton, pusztuló vár alá.
Jut a magaslaton, pusztuló vár alá.
Ott némán megvonul a roppant fal megett,
Nem kérve mást, csak a nyájas szürkületet.
Nem kérve mást, csak a nyájas szürkületet.
A tele hold pedig az égen megjelen,
S fény reszket a kövön, lombon s a csermelyen;
S fény reszket a kövön, lombon s a csermelyen;
Félig burkolt, de szép s magasztos képet ölt
Hegy, völgy, - az éji táj a jövevény előtt.
Hegy, völgy, - az éji táj a jövevény előtt.
S mig nézi hosszasan, - mi így eléje tűn:
Minden megváltozik rögtön, csodaszerűn...
Minden megváltozik rögtön, csodaszerűn...
A vár áll, ép s erős; - eltüntek a romok -
Bástyáin fegyveres csapat zajong, robog.
Bástyáin fegyveres csapat zajong, robog.
Alant kürtszó, zászlók, s mely gyorsan jő, a had
A meredekre hág s a vár felé halad.
A meredekre hág s a vár felé halad.
S mint mikor a szélvész zúgatja a vadont:
Erős robaj támad, midőn a várra ront.
Erős robaj támad, midőn a várra ront.
Hol a kaput kemény ütések rengetik, -
A földön vér s halott, - füst, láng a fellegig.
A földön vér s halott, - füst, láng a fellegig.
Szörnyű a támadás, szörnyű az oltalom...
Szegény vándor remeg, - vész minden oldalon, -
Szegény vándor remeg, - vész minden oldalon, -
S most zúgó nyilban száll mellének a halál...
Oh, szent, irgalmas ég...! ne félj! csak álmodál!
Oh, szent, irgalmas ég...! ne félj! csak álmodál!
Jámbor, csak álmodál! - mégis jobb lesz neked,
Ha élted céljait más földön keresed!
Ha élted céljait más földön keresed!
Ott a boldog nyugat, eldődeid hona,
Amelytől egykor a merész vágy elvona;
Amelytől egykor a merész vágy elvona;
Árnyas pagony, dalos madár, felhőtlen ég,
Csend, rend, polgár-öröm s kedélyes nemzedék...
Csend, rend, polgár-öröm s kedélyes nemzedék...
Menj, menj, ott élni szép - itt nem kivánatos,
Hol álmad rémlátás, ébrenléted bajos;
Hol álmad rémlátás, ébrenléted bajos;
Itt változó a lég, hol éget, hol fagyaszt;
Alig lendűl a szél s már hullámot dagaszt,
Alig lendűl a szél s már hullámot dagaszt,
Mely partot ostromol, gátat tör s szétrohan;
Az ormok állanak felhőben, komoran.
Az ormok állanak felhőben, komoran.
Itt fű s fa érez, él; a szirtek hallanak,
A tér süpped s dobog, a lépés ingatag;
A tér süpped s dobog, a lépés ingatag;
Oh, nálunk, e földön még folynak a csodák!
Kiknek keblét sebek s érzelmek roncsolák:
Kiknek keblét sebek s érzelmek roncsolák:
Felkelnek éjjel a sírok halottai...
- Vivódnak mult, jelen, - a régi, a mai. -
- Vivódnak mult, jelen, - a régi, a mai. -
Menj, menj! mi magunk is, bár rokonok velünk:
A szellem- s árnyaktól gyakran megrettenünk.
A szellem- s árnyaktól gyakran megrettenünk.
