Tompa Mihály: HÁROM A DARU.
HÁROM A DARU.
Jó előre óvást tészek,
Hogy amit most elbeszélek,
Nem én költöm...!
Ez megtörtént az alföldön,
Annak egyik falujában,
Valójában!
Hogy amit most elbeszélek,
Nem én költöm...!
Ez megtörtént az alföldön,
Annak egyik falujában,
Valójában!
Idején a nyájas estnek,
Férj s feleség beszélgettek;
S az ablakba könyökölvén:
A természet nyílott könyvén,
Mely tudomány- s bájjal gazdag,
Lélek és szem elmulattak.
Férj s feleség beszélgettek;
S az ablakba könyökölvén:
A természet nyílott könyvén,
Mely tudomány- s bájjal gazdag,
Lélek és szem elmulattak.
A nap már-már hunyni szállott
S a homokos pusztaságot
Árnyék-csíkkal betarkázván
Pihenést lelt ágyas házán.
S a homokos pusztaságot
Árnyék-csíkkal betarkázván
Pihenést lelt ágyas házán.
Melyek kisérték nyugotra:
Lángot kap a felhők fodra.
Közbe' csendes szellő kél fel,
Enyeleg fű- s falevéllel,
Föld vetését hajtja... hajtja...
Mintha lábbal futna rajta.
Fürj s tücsök szól, - a tó népe
Szörnyű dallást viszen végbe!
Majd a nádas zúdúl, rendűl,
Vad madár kél seregestűl
És kerengve, kiabálva
Csap a szomszéd láp tavába.
Lángot kap a felhők fodra.
Közbe' csendes szellő kél fel,
Enyeleg fű- s falevéllel,
Föld vetését hajtja... hajtja...
Mintha lábbal futna rajta.
Fürj s tücsök szól, - a tó népe
Szörnyű dallást viszen végbe!
Majd a nádas zúdúl, rendűl,
Vad madár kél seregestűl
És kerengve, kiabálva
Csap a szomszéd láp tavába.
Most a pár nagy hangos szót hall,
- A daru jár ilyen szóval;
És csakugyan nem sokára
Népes folt jön a határra;
Szeme csügg a köles-táblán...
S mindig lentebb, lentebb szállván,
Nincs bajára teste súlya,
Szárnya nyitva, és kirúgja
Hosszú lábát jóelőre
S ütés nélkül ér a földre.
Ott, az ízes gyenge sásban,
Emelt nyakkal, katonásan
Még sokáig álldogálnak,
Úgy esnek a lakomának:
De valamely zajra, neszre
Felriadnak, szállva messze...
Alig néhány marad hátra,
Az éhese, vagy a bátra.
- A daru jár ilyen szóval;
És csakugyan nem sokára
Népes folt jön a határra;
Szeme csügg a köles-táblán...
S mindig lentebb, lentebb szállván,
Nincs bajára teste súlya,
Szárnya nyitva, és kirúgja
Hosszú lábát jóelőre
S ütés nélkül ér a földre.
Ott, az ízes gyenge sásban,
Emelt nyakkal, katonásan
Még sokáig álldogálnak,
Úgy esnek a lakomának:
De valamely zajra, neszre
Felriadnak, szállva messze...
Alig néhány marad hátra,
Az éhese, vagy a bátra.
És szól a férj, csak hogy szóljon, -
(Sokszor vagyunk ilyenmódon),
Szólt, ami jött nem gyanitván,
,Mind elszállott... kettő híján'
S a nő, üzni kész a dolgot:
«Csak eggyel több, mint te mondod»;
(Sokszor vagyunk ilyenmódon),
Szólt, ami jött nem gyanitván,
,Mind elszállott... kettő híján'
S a nő, üzni kész a dolgot:
«Csak eggyel több, mint te mondod»;
,Benne nincs hasznom, se károm;
Hanem kettő' - «Három! három!»
,Jó, jó! mond a férj nevetve.
De a nőnek semmi kedve;
Duzzog és élt ad szavának,
«Én se vagyok még talán vak!»
És tovább foly, - szó kél szóra,
Szele pernyét, szikrát szórva;
Perpatvar lesz a beszédbül,
Semmiségen nagy vár épül...
Omló könnyé válik végre
Az asszonynak búja, mérge;
S nagy szó tölti be a házat:
«Mily zsarnokság, mily gyalázat:
Nyomorunknak nincsen mása...
Mit szemünk lát, azt se lássa!
Lázadás: ha kezdenénk mi
Gondolkodni, tudni, vélni...
A nők rabnők, árnyak, semmik...
Jogaikat, jaj, ha sejtik!»
Hanem kettő' - «Három! három!»
,Jó, jó! mond a férj nevetve.
De a nőnek semmi kedve;
Duzzog és élt ad szavának,
«Én se vagyok még talán vak!»
És tovább foly, - szó kél szóra,
Szele pernyét, szikrát szórva;
Perpatvar lesz a beszédbül,
Semmiségen nagy vár épül...
Omló könnyé válik végre
Az asszonynak búja, mérge;
S nagy szó tölti be a házat:
«Mily zsarnokság, mily gyalázat:
Nyomorunknak nincsen mása...
Mit szemünk lát, azt se lássa!
Lázadás: ha kezdenénk mi
Gondolkodni, tudni, vélni...
A nők rabnők, árnyak, semmik...
Jogaikat, jaj, ha sejtik!»
Míg a szív fájdalmat érez
S foly a köny, szó: késő éj lesz,
Fátyolával bétakargat
Eget, földet, síkot, darvat
És újító csendes álom
Nehezűl a szempillákon:
A kis nőszobában addig
Ég a mécses, ég viradatig;
S lát az úr, hogy reggel ébred,
Rémült arcu szolga-népet,
Ez jéggel fut, az theát hoz...
,Nos, mi baj van?' - «Hát az asszony...
Nem hittük, hogy felviradjon»...
Rohan most a férj az ágyhoz,
S csakugyan... kit simogat, kér:
Felesége rá sem ösmér!
Szeme kiholt és aljáról
A fekete szivárvány szól...
S foly a köny, szó: késő éj lesz,
Fátyolával bétakargat
Eget, földet, síkot, darvat
És újító csendes álom
Nehezűl a szempillákon:
A kis nőszobában addig
Ég a mécses, ég viradatig;
S lát az úr, hogy reggel ébred,
Rémült arcu szolga-népet,
Ez jéggel fut, az theát hoz...
,Nos, mi baj van?' - «Hát az asszony...
Nem hittük, hogy felviradjon»...
Rohan most a férj az ágyhoz,
S csakugyan... kit simogat, kér:
Felesége rá sem ösmér!
Szeme kiholt és aljáról
A fekete szivárvány szól...
Mintha rózsát hő leforráz:
Leveré nagy rohamos láz,
Ere gyorsan hajtva, lüktet...
...Fut az orvos mindenünnet;
Valamennyi tudós képpel
S farkas-szemet nézve, kémlel;
Tudományát tapogatja:
Mikép lenne foganatja?
Hogy a beteg nincs magánál
S bonyolult baj, annyi már áll;
Nő-betegség, most és hajdan
Vannak, voltak ilyen bajban:
Nem kell benne ital, étel,
Foly kevés szó, nagy nyögéssel.
Leveré nagy rohamos láz,
Ere gyorsan hajtva, lüktet...
...Fut az orvos mindenünnet;
Valamennyi tudós képpel
S farkas-szemet nézve, kémlel;
Tudományát tapogatja:
Mikép lenne foganatja?
Hogy a beteg nincs magánál
S bonyolult baj, annyi már áll;
Nő-betegség, most és hajdan
Vannak, voltak ilyen bajban:
Nem kell benne ital, étel,
Foly kevés szó, nagy nyögéssel.
Ír, csep, thé - sok drága holmi
Kezdi a bajt ostromolni,
A gyógytár miatta szorgos.
Sürög, forog számos orvos,
Mondva szóval, írva könyvbűl...
De a beteg mégse könnyűl,
Inkább minden pillanattal
Rosszabbúl van, - tán meg is hal!
Kezdi a bajt ostromolni,
A gyógytár miatta szorgos.
Sürög, forog számos orvos,
Mondva szóval, írva könyvbűl...
De a beteg mégse könnyűl,
Inkább minden pillanattal
Rosszabbúl van, - tán meg is hal!
Nagy a férjnek búja, féltvén,
Ül szüntelen ágya szélén...
S ajkáról a sóhaj száll ott:
,Oh mikor lesz gyógyulásod!'
S felel a nő, hangja gyönge:
«Egészségem vissza-jönne,
Meggyógyulnék... ha... akarnád...»
Csók szakasztja félbe hangját;
,Mit tegyek! szólj gyöngyvirágom...!'
«No hát... hány a daru...! három ...?»
,Igen, igen? annyi, annyi!'
Kész most mindent rája hagyni;
Bár az kérdésül marad fenn:
Érté-e a dolgot vagy sem?
Ül szüntelen ágya szélén...
S ajkáról a sóhaj száll ott:
,Oh mikor lesz gyógyulásod!'
S felel a nő, hangja gyönge:
«Egészségem vissza-jönne,
Meggyógyulnék... ha... akarnád...»
Csók szakasztja félbe hangját;
,Mit tegyek! szólj gyöngyvirágom...!'
«No hát... hány a daru...! három ...?»
,Igen, igen? annyi, annyi!'
Kész most mindent rája hagyni;
Bár az kérdésül marad fenn:
Érté-e a dolgot vagy sem?
És mi történt? rendkivüli:
Kezd a labdacs kirepűlni...
Balzsam, ír, a földre loccsan.
Láznak, görcsnek vége gyorsan;
Jó volt a nő éje, álma...
Talán fel is kelne már ma...
És fel is kelt, fel is lábad,
- E rózsás arc volt-e sápadt?
Hamis, kicsi, édes ajkán
Mosolygás ül, - vidor, pajzán;
S még azt is megtudhatjátok,
Hogy boldogság lakik nálok;
Senki sem sír, nem kocódik,
De - három a daru holtig!
Kezd a labdacs kirepűlni...
Balzsam, ír, a földre loccsan.
Láznak, görcsnek vége gyorsan;
Jó volt a nő éje, álma...
Talán fel is kelne már ma...
És fel is kelt, fel is lábad,
- E rózsás arc volt-e sápadt?
Hamis, kicsi, édes ajkán
Mosolygás ül, - vidor, pajzán;
S még azt is megtudhatjátok,
Hogy boldogság lakik nálok;
Senki sem sír, nem kocódik,
De - három a daru holtig!
