Tompa Mihály: NÉPDALOK
Ma már a lány mind ravasz;
Szembe, mondja, hogy szeret,
Hátad mögött kinevet, -
Szembe jött a szeretőm,
Csókot kértem, nem adott,
Még meg is haragudott.
Meg nem látsz a határon,
Tiszán, Dunán átmegyek,
Hogy rajtad boszút vegyek.
Megcsókolnál százszor is,
Sirva kéred az eget,
Hozzon vissza engemet.
De megjárta ám szegény:
A lány úgy megsiratta,
Hogy kezét másnak adta.
Megyen a Tisza jege,
A kikelet közelít,
Mindent örömre derít.
Örülnek a leányok;
De én nem bánnám, ha már
Itt volna a meleg nyár;
A szivem is örülne,
Mert farsangon, ha hó lesz,
Rózsám, tudom, hogy elvesz.
Alatta szép lány sirdogál,
Már az éjfélt elhaladta,
Mégis sír az isten-adta.
Találsz te még szebb szeretőt;
Hogy elhagyott a csapodár,
Azért bizom könyezni kár.
Megjártam sok szeretővel;
Előbb mindig beteg lettem,
Utoljára föl se vettem.