Tompa Mihály: CSALÁNOK.
Mely védte a magyar honát:
Őrizd meg kardom, a család
Hatszázados tulajdonát!
Ha zúgna tán a harcvihar:
Honért, királyért hősileg
Villogtasd, mint igaz magyar!»
S henyélve hogy ne függjön ott:
Belőle a vitéz fiú
Dohányvágót csináltatott.
Gyászos karének hangja kel,
S a népnek nagyja, apraja
Tolong, hiszen bámulni kell!
Kisérik a jó házi nőt;
A férjnek kínja végtelen,
S mondják: követni fogja őt!
Minő hamar beteljesült:.
Szegény, a gyászbeszéd alatt
Szerencsésen elszenderült!
Hasznos polgárnak őt,
S hogy állhasson meg emberűl
Majd a világ előtt!
S meg nem fogom kezét,
Fenyítse: ámde tartsa meg
Becsűlet-érzetét!
Minőt keresni kell ...
Hohó, kérem! a botozást
Magának tartja fel!
Pál gazda egyetlen fiát.
Ki a suton ölelgeté már
Piros-pozsgás menyasszonyát.
Ha Isten éltet, eljövünk,
S két szívet a szent házasságnak
Láncával egymáshoz kötünk!
Apám uram! nekem bizony
A lánca nem kell ... meg nem untam
Két ízbe' tán Nagyváradon!
Melynek határa, vége nincs,
Szabad röptében képtelen
Szárnyam lekötni rabbilincs!
Minek már e badar beszéd?
Melyben szabadnak hirdeted
Magad, ez is kötött beszéd!
nem jártam iskolába én!
De, a méznél mi édesebb?
Azt mondja meg, hahogy legény!'
Édesebb az anyánk teje!'
«Azt én nem ízleltem soha!»
,Mégis beh megnőtt a feje!'
Beh csínos köntös rajtad ez!'
,No, ez tán a magyarka lesz!'
Reátok név és öltözet,
Mert a magyarból bennetek,
Fájdalom, csak magyarka lett!'
De igy rosz pár lennénk, beszédes Heléna!