Tompa Mihály: ELMÉLKEDÉS A KANCSÓ FELETT.
ELMÉLKEDÉS A KANCSÓ FELETT.
Azt beszélik, édes életpárom!
Hogy én mindig a bolondját járom,
Hogy nekem csak abban áll az élet:
Éjjel-nappal társalogni véled.
Nagy halálom, amidőn beszélik:
Hogy szememnek nem virad meg délig;
Mert hozzám csak reggel jő az éj el,
És az Isten napvilága éjjel;
S hogy még ott is botorkázva járok
Útamon, hol sem göröngy, sem árok.
Meglehet ... de rá kinek mi gondja?
Korhelyebb az százszor, aki mondja!
Hogy én mindig a bolondját járom,
Hogy nekem csak abban áll az élet:
Éjjel-nappal társalogni véled.
Nagy halálom, amidőn beszélik:
Hogy szememnek nem virad meg délig;
Mert hozzám csak reggel jő az éj el,
És az Isten napvilága éjjel;
S hogy még ott is botorkázva járok
Útamon, hol sem göröngy, sem árok.
Meglehet ... de rá kinek mi gondja?
Korhelyebb az százszor, aki mondja!
________
Ez a világ egy nagy rosz motóla,
Nem lehet sok jót beszélni róla;
Jár, de hogy jár? jaj biz össze-vissza,
Mint részeg, ki eszét megissza.
Az időnek végnélküli szála
Ezredévek óta foly reája.
És mig a bölcs fontolgatva méri,
S a fonalnak végét el nem éri,
Fontos semmiségén jót kacagva,
Felkiáltok, tölt pohárt ragadva:
Mi gondom rá! amely kéz motólál,
Gondja is van rá, a pászma mint áll.
Nem lehet sok jót beszélni róla;
Jár, de hogy jár? jaj biz össze-vissza,
Mint részeg, ki eszét megissza.
Az időnek végnélküli szála
Ezredévek óta foly reája.
És mig a bölcs fontolgatva méri,
S a fonalnak végét el nem éri,
Fontos semmiségén jót kacagva,
Felkiáltok, tölt pohárt ragadva:
Mi gondom rá! amely kéz motólál,
Gondja is van rá, a pászma mint áll.
________
Mondják: sok van most is a rováson,
S túl a rendén inni rosz szokásom;
S megsiratja egykor aki mérte,
Nagy harang fog megfizetni érte ...
A bor ára, szent igaz, telik rég,
S adósságot hagyni nem szeretnék,
De ha úgy lesz, mondok egy okos szót:
Ki utól jön, zárja bé az ajtót!
S túl a rendén inni rosz szokásom;
S megsiratja egykor aki mérte,
Nagy harang fog megfizetni érte ...
A bor ára, szent igaz, telik rég,
S adósságot hagyni nem szeretnék,
De ha úgy lesz, mondok egy okos szót:
Ki utól jön, zárja bé az ajtót!
Hát nekem, mely igért annyi szépet,
Örökösen adós lesz az élet!
Sokat vártam tőle jó-hiszembe,
S mindig rosz pénzt nyomott a kezembe!
Bizalom volt e rosz pénz, kinálom ...
S kinevetnek véle a világon!
Örökösen adós lesz az élet!
Sokat vártam tőle jó-hiszembe,
S mindig rosz pénzt nyomott a kezembe!
Bizalom volt e rosz pénz, kinálom ...
S kinevetnek véle a világon!
Furcsa! vannak, akik azt remélik,
Hogy a józanságot rám beszélik;
No hiszen ki fejét erre szánja,
Mondhatom: a borsót falra hányja!
Az intő szót én többé nem értem,
Hadd vesszek! hisz úgyis veszni tértem.
S bár végbúcsút mondjak a világnak,
Hírével az nem lesz a királynak.
Hogy a józanságot rám beszélik;
No hiszen ki fejét erre szánja,
Mondhatom: a borsót falra hányja!
Az intő szót én többé nem értem,
Hadd vesszek! hisz úgyis veszni tértem.
S bár végbúcsút mondjak a világnak,
Hírével az nem lesz a királynak.
Búcsufényben úgyis ifjúságom ...
Hejh, maholnap lenyugodni látom!
Kik szivemnek kedvesek valának,
Mint az árnyék este, elhalának!
Hejh, maholnap lenyugodni látom!
Kik szivemnek kedvesek valának,
Mint az árnyék este, elhalának!
Hit s remények, e törött kebelnek
Mély sirjában halványan pihennek.
Szívem a sír, fejfa kín felette,
A csalódás, sírásója, tette!
Pilláimról a köny elmaradt rég,
Oldalamnál jó kancsó! te vagy még,
Hejh, maholnap el kell válni tőled ...!
Most iszom hát, mig lehet, belőled!
Mély sirjában halványan pihennek.
Szívem a sír, fejfa kín felette,
A csalódás, sírásója, tette!
Pilláimról a köny elmaradt rég,
Oldalamnál jó kancsó! te vagy még,
Hejh, maholnap el kell válni tőled ...!
Most iszom hát, mig lehet, belőled!
