Tompa Mihály: KÉT MADÁR.
A másik fekete;
Két madaramnak bizalom vala
S ifjuság a neve.
De itt hagyának ...! s oly rideg vagyok,
Minő a puszta ház,
Hol nem lakik nyájas galamb, sem a
Vig fecske nem tanyáz.
Szárnyad hová ragad?
Hát elvivéd éltemtől ily korán
A szép meleg nyarat?
Nem látlak fényes villámok között
Vigan cikázni fenn ...?
Nem látlak többé mélységes habon
Elcsapni hirtelen!?
Virág, dal, szerelem!
Fájó borongás emlegetve az
Elmultat szüntelen;
Hull a barna fürt, az arc pírja vész ...
S az élet átkaúl:
Nem akar a lélek vénülni, sőt
Új meg új lángra gyúl.
Ha elmenél magad:
Minek vivéd el, mért nem hagytad itt
A másik madarat?
Elszállott véled a fehér galamb,
A nyájas bizalom,
Ki olajágat horda nékem a
Világból egykoron.
Élő fát és romot:
Az emberekhez lelkem és karom
Forrón ragaszkodott.
És most kerűlöm őket ... borzadás
Fut végig lelkemen:
Hogy e mosolygó hóhérok keze
Fogja be majd szemem.
Mellettem ki marad?
Az életben, ha már gyönyört nem is,
De fás nyugtot mi ad?
Föl, föl munkásság s életküzdelem!
Rengjen zajtól a ház:
Ha benne többé nincs fehér galamb,
S víg fecske sem tanyáz!