Tompa Mihály: FIAM SZÜLETÉSEKOR.

Teljes szövegű keresés

FIAM SZÜLETÉSEKOR.
 
I.
 
Szerény hajlékomnak kedves kis vendége!
Jer, jer, hadd tegyelek anyád kebelére!
Együtt hadd lássalak...
Ugy szeret ő téged, - pedig mit szenvedett...
Az Isten tudja csak.
 
Együtt hadd lássalak jó szelid anyáddal,
Mintha rózsát látnék kisded bimbajával;
Én meg felettetek
Lehajló sötét lomb, mely a zivatartól
Hiven megvédjelek.
 
Egy szép élő bokor vagyunk igy mi hárman:
E bokrot az élet csendes pagonyában
Zivatar ne érje;
Hanem rakjon fészket kis csacsogó madár,
Az öröm beléje!
 
Mégis, ha érné a vihar zudúlása:
Virág s bimbó helyett csak a lombot bántsa!
S csupán a levelen
Függjön a bánatnak jéghideg harmatja,
Csupán a levelen!
 
II.
 
Szeretem anyádat, gyermek, forrón, híven!
Ábrándos vágyait elfelejti szívem;
S mit róla mondhatok:
Szíve dobbanása, lelke gondolatja,
Én - és csak én vagyok!
 
Tudtad te azt, gyermek, s magad közénk fúrtad,
Elálltad szerető szivünk közt az útat,
És mostan, mindenik
Szerelme és lángja, mit egymáshoz lövel:
Benned megütközik.
 
III.
 
Lágyan reng a bölcső, ringasd édes anyja!
Addig lesz ő boldog, mig kezed ringatja;
Azután az élet
Csavargós utain, az emberek között
Nem sok jót remélhet.
 
Meglehet, kis fiam! hogy e szerény lapot,
Midőn érett ésszel általolvashatod:
Nem lesz, aki írta;
Hanem szép csendesen, mint a többi halott,
Ott fekszik a sírba'.
 
Intést, tanácsot én miért adjak neked?
Vele s benne küzdve tanuld az életet;
Higgy - remélj örömest!
Mert azt nem akarom, hogy élted útain
Az én példám kövesd.
 
*A vers első közlésekor itt még a következő versszakok állottak:
 
Felebarátimat én már jól ösmerem
Sok mérges sebhelyet hordozok lelkemen;
S éljek egy századig:
Lelkemben irántuk nem terem szeretet,
De borzalom lakik.
 
 
 
Az együgyü boldog, és boldog aki vak,
De hogyha szemeid általpillantanak
Világ- és életen:
Meg kell utálnod azt, és az emberektől
Elfordulsz hidegen.
 
 
 
S kit még önérzettel vere meg istene,
Ki eszmélni mer, hogy többet érdemlene:
Gonoszul elveszett;
Szerencse még, ha egy szelid őrülés ad
Lelkének menhelyet.
 
*
 
Ne lakjék kebledben ama hideg féreg,
Amelyet én hordok, amelyet én érzek...
Hanem mindenkoron
Szerettesse véled az embert s életet,
A nyájas bizalom.
 
Légy boldogabb, mint én, - de ne keresd, fiam!
A boldogságot ugy, mint szokták annyian;
Tündöklő semmiért,
Mint hír, méltóság, kincs, - lelkednek nyugalmát
Soha be ne cseréld!
 
«A tudás nem áldás!» A tudomány hideg
Kutfejénél szomju lelked szomj öli meg.
Ki aranyat keres
A pazar világnak, a jó bányász, nemde
Rongyos és beteges...?
 
Ha lelkedet a vágy s földi nagyság bántja,
Vagy fényben tünik fel sirodnak márványa,
Nézd a történetet:
Az emberiségnek volt-e apostola
Kit meg nem kövezett?
 
Lelked ne hagyd menni ábránd-képek nyomán;
Valóságban nézd a boldogságot csupán,
S légy ember mindenütt:
Ha feletted a sors vad villáma csattog,
Vagy jólét napja süt.
 
A mesterkélt világ dolgait ne nézzed,
Hadd őrjöngjön, - csak te maradj a természet
Kebeléhez közel...
Légy egyszerű fia ez édes anyának:
Szánts, vess, fákat növelj!
 
IV.
 
Örökséged, fiam, nincs egy gombostűnyi,
És mégis én neked úgy tudtam örűlni!...
Szülessetek sokan!
Mert annyinak vége, - s e szegény nemzetnek
Olyan sok híja van!
 
Örültünk,....örültünk, - s melyen isten adott,
Komoly csendességben ültük meg a napot;
Óh mert ki ütne zajt,
Midőn halottja van a szegény hazának
S milljó kebel sohajt?
 
Az isten házába magam menék veled,
Könyek között öntém rád a keresztvizet,
S buzgón imádkozám
Érettetek, kedves mosolygó kisdedem,
S halvány arcú hazám!
 
V.
 
Ezt a bús esztendőt ha elfelejtenéd:
Ezernyolcszázötven! mért is nem jött elébb
Születésed napja?
A szabad nemzetnek hogy csak egy percig is
Lettél volna tagja!
 
Hatalmas folyam volt e nemzet: hét ága
Még az ős hazában szépen egybe vága
S egy ezredév alatt
Folyt szelíden, vagy folyt harsogó habokkal,
De el soh' sem apadt.
 
Most idegen népnek szakadt tengerébe!
Mondják: nem veszett el, - pedig vége ... vége! ...
Vagy tán az is élet,
Ha zagyva egységben nem lesz rajta semmi
Jellem s ősi bélyeg?
 
Siromból majd egykor hogy fel nem kelhetek! ...
Szeretném meglátni, mi lesz belőletek?
Bár úgy is képzelem ...
Vagy tán valamelyik boldogabb unokám
Vigan hordozná meg a nagy, dicső hazán
Bámuló szellemem? ...
 
(Mart. 10. 1850.)

 

 

Annotációk
Szövegrészlet kijelölését követően fűzhet hozzá magyarázatokat.
További információk

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages